A Hungária körútra látogat az utóbbi két meccsét elveszítő DVSC, ahol megszakad a rossz sorozat, véli Kereki Zoltán. "Az MTK már kiszállt a bajnoki címért folyó küzdelemből, míg a Debrecen végig versenyben lesz. A vendégek motiváltabban is futballoznak majd, és kettő egyre nyernek."
Az Újpest után a Ferencvárost fogadja a Balaton FC, és Komjáti András szerint a siófokiaknak ezúttal több sikerélményük lesz. A korábbi Vasas-játékos elmondta, mindkét csapat maximális koncentrációval játszik majd, ez pedig 1–1-es döntetlent eredményez.
A Sopron hét pontot szerzett a Balaton, FTC, DVSC trió ellenében, ma a negyedik bajnokesélyes, az Újpest lesz a Matáv vendége: "A soproniak számára nincs igazi tét, így "könnyebben" játszhatnak. Élethalál-mérkőzés lesz, amelyen döntetlen születik – egy egy" – így Nyilasi Tibor.
Az alsóházban Szombathelyen vizitál a Pécs. Telek András szerint döntetlen születik a találkozón. "A Szombathelynek kell a pont, bár a Pécs jobb csapat, de idegenben játszik, az eredmény pedig kettő kettő lesz."
A Bayern után ismét "B" betűs csapattal játszik a Győr. Igaz, a Békéscsaba más szintet képvisel, de Fekete László szerint a hazaiak 2–1-re győznek.
A Zalaegerszeg lesz a Videoton vendége, és a kék–fehérek a Békéscsaba után újabb idegenbeli sikert könyvelhetnek el. "A Videoton jól játszott Pécsett, a ZTE azonban teljesen megújult, és vendégként is kettő egyes győzelmet arat" – tippelt idősebb Dárdai Pál.