Közvetítés késő este

2004.05.18. 22:03
Címkék
Várhatóan a mai, 30. forduló után dönt véglegesen a ligatanács az utolsó kör mérkőzéseinek kezdési időpontjáról.
A Magyar Labdarúgóliga hivatalos versenyszabályzata kimondja, hogy a bajnokság utolsó három fordulójának találkozóit azonos időpontban kell lejátszani, az egyetlen kivétel a televízió által műsorra tűzött meccs lehet, amelynek kezdését értelemszerűen a közvetítési jogokat birtokló RTL Klub határozza meg. Nos, az már korábban eldőlt, hogy a 31. forduló szombati mérkőzéseit 18 órakor rendezik, míg az RTL által sugárzott Újpest–Ferencváros vasárnapi rangadó 11.30 órakor kezdődik; és s az is bizonyos, hogy a záró forduló alsóházi találkozóin a Bajnokok Ligája-finálé miatt ugyancsak 18 órakor játszanak az érintett csapatok. A labdarúgóliga és a kereskedelmi csatorna pedig holnap a felsőház rangadóinak kezdési időpontjáról egyeztet majd, és az egyik elképzelés szerint a kiélezett bajnoki hajrára való tekintettel az MTK–Újpest, a Ferencváros–Debrecen és a Balaton FC–Matáv Sopron meccseket egyaránt május 27-én, csütörtökökön 21.30 órától rendeznék, s a televízió mindhárom összecsapást körkapcsolásban közvetítené.

Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Ki játszik osztályozót?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
32 perce

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
1 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
1 órája

A Genoa legyőzésével folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
3 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
3 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik