NB I B: Vasas–Bp. Honvéd 1–1

2004.05.08. 20:54
Címkék

SÁRGA LAP
Borgulya (Ködöböcz buktatásáért) a 20., Farkas V. (Füzi K. buktatásáért) a 34. percben
SZÖGLETARÁNY: 7:5 (2:2)

87. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Honvéd, Vén 20 méterről csavarta a labdát a bal felső sarokba. 0–1
88. perc: Gál beadását követően Weitner öt méterről a vetődő Molnár mellett a kapu közepébe fejelte a labdát. 1–1

Az első helyzetre a 10. percig kellett várni, akkor Weitner Ádám 13 méteres lövését tolta ki a bal alsó sarok elől Molnár Levente. A félidő közepére a vendégcsapat átvette a játék irányítását, Horváth Péterék többször is eljutottak a hazaiak 16-osáig, ám próbálkozásaik veszélytelenek voltak. A lefújás előtti percekben felgyorsultak az események, kispesti oldalról Vén Gábor, majd egy perccel később Weitner Ádám talált a kapuba, így a meccs igazságos döntetlennel ért véget, s a Nyíregyháza pontvesztésének köszönhetően a Honvéd már biztos feljutónak vallhatja magát..

Mestermérleg
Tamási Zsolt:
– A helyzetek alapján nyernünk kellett volna.
Gálhidi György: – A kupadöntő után szép lett volna a Fáy utcából győzelemmel távozni.
Legfrissebb hírek

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
15 perce

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
29 perce

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
35 perce

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
1 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
2 órája

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
2 órája

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
2 órája

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik