Mint arról már többször beszámoltunk, a négyszeres BEK-, illetve Bajnokok Ligája-győztes együttes május 18-án lép pályára az idén százéves ETO csapata ellen (a mérkőzés másik aktualitását az adja, hogy a Bayernt szponzoráló Audi AG magyarországi leányvállalata, a Győrött működő Audi Hungária Motor Kft. tavaly ünnepelte tízéves születésnapját). Az előkészületek javában zajlanak, így már az egyébként felújítás előtt álló stadion statikai felülvizsgálatával is végeztek a szakemberek.
"A legmodernebb technológiai eljárással megerősíttettük az aréna lelátóit, és így most már nincs akadálya annak, hogy huszonegyezer belépőt adjunk ki a találkozóra – mondta érdeklődésünkre Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezető igazgatója. – Hétfőn kezdtük el a három-, hat- és kilencezer forintba kerülő jegyek árusítását, és három nap alatt már tizenegyezer belépő elfogyott, de az érdeklődés szerencsére nem csillapul."
A stadionban a kőművesek, a festők, a burkolók még javában dolgoznak, amennyire csak lehet, igyekeznek a neves vendégek fogadására legalkalmassá tenni a bizony kissé már lepusztult létesítményt. A pálya kapuit egyébként május 18-án 15.30 órakor nyitják majd ki; minden jegytulajdonos egy-egy T-Mobile feliratú fehér pólót és sapkát kap ajándékba. A hírek szerint megnézi a mérkőzést Medgyesy Péter magyar és Edmund Stoiber bajor miniszterelnök is. Meghívták a négy parlamenti párt vezetőjét is, de csütörtökig csak Dávid Ibolya, az MDF elnöke jelezte vissza, hogy ellátogat Győrbe. A labdarúgó-szövetség és a liga képviseletében várják Bozóky Imrét, az MLSZ elnökét, Berzi Sándort, a szövetség főtitkárát, Lothar Matthäus szövetségi kapitányt és Szieben Lászlót, a profiliga elnökét is, de jelen lesz a meccsen ötven – köztük 15 német – mamutvállalat képviselője is.
A meccsen – melyet az MTV élőben közvetít majd – a kezdőrúgást elvégzők egyike Bakács Zoltán lesz; a móri bankrablás után árván maradt 14 éves súri fiút 18 éves koráig az ETO futball-kft. tulajdonosa, a Quaestor Rt. támogatja. A találkozó lefújását követően a mezcserék elmaradnak, mivel a bevétel 50 százalékát az ETO utánpótlása kapja meg, míg a másik 50 százalékát az Audi karitatív céljokra fordítja, így a dresszeket elárverezik.
A bajor küldöttség egyébként Franz Beckenbauer klubelnök vezetésével május 18-án, 15 órakor érkezik majd különgéppel a Győrtől 14 kilométerre lévő Pérre, és a meccs utáni fogadást követően visszaindul Münchenbe. Az esemény alkalmával a stadion bejárata előtt sörsátrakat állítanak fel, ahol május 14-től öt napon át bajor söröket kóstolhatnak az érdeklődők.