NB I B: FC Szeged–Dabas FC 1-0

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2004.05.01. 20:30
Címkék
SÁRGA LAP
Csillag (Csúri visszahúzásáért) a 15. percben
SZÖGLETARÁNY: 11:0 (4:0)

83. perc: A lesre játszó vendégvédők között Csúri remek ütemben ugratta ki Kulacsikot, a támadó bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd higgadtan a kapu bal sarkába gurított. 1–0

A vendégek kezdtek jobban, az első tíz percben mezőnyfölényben futballoztak. A házigazdák rendkívül idegesen, kapkodva játszottak, úgy tűnt, mintha a nagy tét bénítólag hatott volna rájuk. Negyed óra elteltével megváltozott a játék addigi menete, a Szeged lényegesen több helyzetet dolgozott ki, de a gólszerzéssel hadilábon állt, pedig volt rá lehetőség, előbb Dóra János, majd Csúri Csaba is a kapufát találta el, nem beszélve arról, hogy Miski Zoltán kapus több ízben is brvúrral hárított. A szünet után, akárcsak az első játékrészben, a Dabas kezdett jobban, de helyzetig alig jutott el. A tipikus egygólos mérkőzésen a győzelmet jobban akaró Szeged ha csak a hajrában is, de megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Mestermérleg
Szalai István:
– Tizenegy tiszta fej, huszonkettő mozgó láb, győzelmet hozott számunkra. Nagyon fontos három pontot szereztünk.
Bücs Zsolt: – A tipikus egygólos mérkőzésen döntőnek bizonyult, hogy a mérkőzés elején kihagytunk két óriási gólhelyzetet.
Legfrissebb hírek

A Békéscsaba jutott elsőként a női röplabda MK döntőjébe

Röplabda
3 perce

Férfi vízilabda: győzelemmel kezdte a harmadik csoportkört a Honvéd a Konferenciakupában

Vízilabda
37 perce

Luke Littler levédetné az arcát

Egyéb egyéni
56 perce

NHL: térdműtéten esett át a Toronto olimpiai bajnok sztárja

Amerikai sportok
57 perce

„A birkózás komoly alapot ad mindenhez” – Lőrincz Tamás a Fotelninjában

Birkózás
1 órája

Neves előadókkal sportkonferenciát tartanak kedden az MCC-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Péter a kiállítása után: Elfogadom a második sárga lapot, de...

Légiósok
1 órája

Szoboszlai a passzok számában, Kerkez pontosságban, Sallai a párharcokban emelkedett ki

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik