NB I B: Bodajk SE–Szolnoki MÁV-Neusiedler 1-0

A mérkőzésről tudósított: KÁLDOR ANDRÁSA mérkőzésről tudósított: KÁLDOR ANDRÁS
2004.04.07. 20:52
Címkék
SÁRGA LAP
Horváth L. (Kotula buktatásáért) a 36., Szabó A. (Bori felvágásáért) a 40., Kádár (Kanta J. felvágásáért) a 45., Kurucz (Remili buktatásáért) a 78., Müller (szövegelésért) a 80. percben

SZÖGLETARÁNY:
4:3 (4:0)

48. perc: Kanta József a kapunak háttal a 16-os vonalánál a felfutó Kurucz elé játszott, aki 18 méterről bombázott a kapu közepébe.
1–0

Az első játékrészben az erős széltől támogatott hazaiak jobbára a szolnokiak térfelén tartották a labdát. Rézsó Péternek több alkalommal is bravúrral kellett közbeavatkoznia, először a 14. percben Pálfi László 22 méteres lövését védte, majd a 38. percben Kanta József 18 méteres bombájának hárításával bizonyította jó formáját. A bodajkiak a mezőnyben ügyesen adogattak, de legtöbbször csak a szolnoki 16-osig jutottak, míg a vendégek elsősorban kontrákból próbáltak akciót indítani. A fordulás után korán vezetést szereztek a vendéglátók Kurucz László szépsígdíjas találata után. A bekapott gólt követően szemlátomást kijöttek a tiszapartiak a sündisznó állásból, néhány ígéretes támadással veszélyeztették Fülöp Márton kapuját – eredmény nélkül. Lőrincz Emil csapata megérdemelten győzött.

Mestermérleg
Lőrincz Emil:
– A hatvanötödik percig gólokat kellett volna rúgnunk, utána viszont csak a szerencsének köszönhettük, hogy a szolnokiak nem találtak be.
Romanek János: – Úgy gondolom, hogy a csapat nem érdemelt vereséget, mert a kapott gól után több lehetőségünk is volt a szépítésre.


Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása
NB I B: fordulóról fordulóra
Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
13 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
18 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
18 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
18 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
43 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
47 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
59 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
1 órája