Légióssors: Kovács Zoltán kínai edzése

2004.04.07. 21:09
Címkék
Most már semmi akadálya, hogy Kovács Zoltán a kínai élvonalban szereplő Sencseng Csianlipao csapatában futballozzon. Az újpesti kedvencet szerdán mutatták be a sajtó munkatársainak, és az is kiderült, hogy 30-as mezben rohamozza majd az ellenfelek kapuját.
A 18-szoros válogatott labdarúgó egyedül érkezett a Hongkongtól tíz kilométerre fevő városba, és december 31-ig – ameddig a szerződése a kínai együtteshez köti – nem is utazik haza. "Már túl vagyok a kötelező orvosi vizsgálaton, és az első edzésen is – újságolta Kovács Zoltán. – A szerdai sajtótájékoztatón a csapat szerepléséről is beszéltek az elöljárók. A Sencseng fiatal egyesület, alig tíz éve alapították, de már így is nagyszerű eredményeket mutathat fel a klub: tavaly például negyedik helyen végzett a bajnokságban. Az idén azonban ennél is magasabbra tették a mércét – bajnokok akarnak lenni. Az idény május tizenötödikén kezdődik, szóval, lesz idő formába lendülni."Egy biztos: bármi történjék is, Kovács Zoltánt a kínai légióskodása után is tárt karokkal várják majd Újpesten, ugyanis a lila-fehérek úgy állapodtak meg a labdarúgóval, hogy ha akar, akár 48 évesen is játszhat a Megyeri úton…
Legfrissebb hírek

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
5 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
23 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
28 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
28 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
28 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
53 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
57 perce

Már tíz góllal vezet a Lippe ellen a Győri ETO

Kézilabda
1 órája