Utolérte a végzet

2004.03.28. 21:19
Címkék
Megyebíró Jánost, a 35 éves FIFA-játékvezetőt sokan féltették a FerencvárosDVSC-MegaForce mérkőzés előtt. Okkal, hiszen ismert: éppen ő vezette tavaly május 30-án a híres-hírhedtté lett Üllői úti találkozót is.
Fotógaléria:
Fotógaléria:
Nos, a játékvezető bebizonyította, fölösleges volt az aggodalom. Ha kellett, határozottan fegyelmezett, ám ha úgy érezte, a futballal törődnek a csapatok, engedte a folyamatos játékot. Szigorú volt, hiszen már a 4. percben elővette a piros lapot, és felmutatta azt a Halmosi Pétert visszahúzó Kriston Attilának. Ugyanakkor következetesen sípolt, mert leküldte a pályáról a Marius Sasut gólhelyzetben buktató Bernáth Csabát is. Működésének köszönhetően – egy-egy, Sándor Tamással szembeni keményebb belépőt kivéve – sportszerű keretek között zajlott a találkozó, a botrány apró jeleit sem tapasztalhattunk a pályán, és szerencsére a nézőtéren sem. Két esetben azonban Megyebírót is utolérte a bírók végzete, hiszen súlyosan hibázott: egy büntetőt a ferencvárosiak, egyet pedig a debreceniek kérhetnek számon rajta. Ami e kritikus helyzeteket illeti, a játékvezető utóbb azt mondta, vétlennek látta Kiss György, illetve a debreceni tizenhatoson belüli a Loki-védő, Szekeres Tamás kezezését is. E véleményével azonban alighanem kisebbségben maradt…
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
2 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
3 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
3 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
3 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
3 órája