Molnár Balázs nem vállalhatta a játékot

2004.03.20. 22:31
Címkék
A mérkőzésről bővebben:
Kiollózott, csodálatos jelenet
Percről percre
Fény és árnyék

A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista

Kétség sem férhet hozzá, hogy Molnár Balázs a ZTE meghatározó labdarúgója. A középpályás 171 mérkőzésen futballozott a kék-fehér együttesben, és Gellei Imre vezetőedző számított volna rá az ETO elleni mérkőzésen is. A középpályás azonban nem vállalta a játékot.
"Egész héten fájdalmat éreztem a combfeszítő izmomban – mondta Molnár Balázs a mérkőzés előtt. – Szombat délelőtt is edzettem, mert mindenképpen szerettem volna játszani. Sajnos nem múltak el a fájdalmak, ezért orvosi javaslatra és edzőm tanácsára is inkább pihenek."
Molnárra egyébiránt fontos feladatok várnak, a jövő héten a Haladás elleni presztízscsata következik, aztán pedig jön a magyar válogatott Wales elleni mérkőzése. Lothar Matthäus szövetségi kapitány ugyanis ismét meghívta a ZTE labdarúgóját a keretbe.
"Remélem, jót tesz a pihenés és meggyógyulok jövő vasárnapra – folytatta Molnár. – Fontos a Haladás elleni meccs, és természetesen még ennél is fontosabb a válogatottság. Eddig két alkalommal húzhattam magamra a címeres mezt, szeretném növelni a számot."
Legfrissebb hírek

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
7 perce

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
22 perce

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
24 perce

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
44 perce

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
45 perce

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
1 órája

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
1 órája

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik