Foci a menedzsereknek

2004.03.17. 21:08
Címkék
Nagy nap virradt a móri árokban elterülő Bodajk település polgáraira. A 4200 lelkes Fejér megyei község ugyanis igencsak lelkesen várta a Ferencvárost  és a futballistákkal együtt a zöld-fehérek szurkolóit is& Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be a helyi rendőrök és a rendezők, félve az esetleges botránytól.
Aztán – szerencsére – bebizonyosodott, felesleges volt az aggodalom, mert azon kívül, hogy a faluba érkező ferencvárosiak egy csoportja az utcán egy lerobbant traktor abroncsának esett (összefoglalva a lényeget: megrugdalta a gumit), más rendkívüli esemény nem előzte meg a találkozót.

Nyugodt szurkolói felvonulás

A felvonulás mindenesetre parádés volt, régen láttak ennyi embert Bodajkon, talán csak az errefelé is népszerű búcsú idején van ennyi látogató. Csaknem 3000 ember rótta az utcákat, és foglalt helyet a kastély előtt elterülő csodás környezetben lévő sporttelepen.
A bodajki futballcsapat az NB I B-ben szerepel, és nem is rosszul, hiszen a gárda a kilencedik a tizennyolc együttes közül, azonban nem erre a legbüszkébbek a helyiek, hanem sokkal inkább arra, hogy a profiliga (azaz Arany Ászok Liga és az NB I B) összes csapata közül talán a bodajkiak az egyetlenek, akik gond nélkül futballoznak.

Ahol nem kell a focikölcsön

Nincs tartozásuk, nem vettek fel kölcsönöket sem. Ez pedig annak köszönhető, hogy okosan és tervszerűen gazdálkodik a Nemes Ferenc ügyvezető által irányított klub. Persze a vezető gondoskodása is kevés lenne a mai futballviszonyok között, ha nem állna a csapat mögött a Fotex-vezér, Várszegi Gábor.
A magyar futball egyik legnagyobb mecénása, aki korábban a Ferencvárosnál is tulajdonrészt vásárolt, és persze az MTK-nál is tulajdonos volt, Bodajkon magára vállalta a zömében fiatalkorú labdarúgók fizetését, prémiumát. Nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy majd az agárdi Sándor Károly Futballakadémiáról kikerülő, és a bodajki csapatban megerősödő futballistákkal tölti fel az MTK-t; mint ahogyan az sem titok, hogy Várszegi Gábor a majdan felnövekvő és jó formába kerülő játékosokat külföldön "értékesíti".
Nyilván nem a véletlen műve, hogy a Ferencváros elleni, tegnapi Magyar Kupa-mérkőzésen is menedzserek szorongtak a VIP páholyban. A FIFA-licences Vladan Filipovics társaságában Franciaországból, Szerbiából és Kínából is érkezett megfigyelő. Úgy tudjuk, a fradista Dragóner Attilán kívül több bodajki fiatalra, vélhetően Kanta Józsefre, Kanta Szabolcsra és a kapus Fülöp Mártonra voltak kíváncsiak.

Két jó fej: Gera Zoltán (balra) néhány légi csatát ugyan elvesztett a bodajki Zsidai László ellen, mégis a ferencvárosi támadó lett a nyerô ember, hiszen két találatával fôszerepet vállalt a Ferencváros gyôzelmébôl, és persze így a zöld-fehérek továbbju
Két jó fej: Gera Zoltán (balra) néhány légi csatát ugyan elvesztett a bodajki Zsidai László ellen, mégis a ferencvárosi támadó lett a nyerô ember, hiszen két találatával fôszerepet vállalt a Ferencváros gyôzelmébôl, és persze így a zöld-fehérek továbbju
Két jó fej: Gera Zoltán (balra) néhány légi csatát ugyan elvesztett a bodajki Zsidai László ellen, mégis a ferencvárosi támadó lett a nyerô ember, hiszen két találatával fôszerepet vállalt a Ferencváros gyôzelmébôl, és persze így a zöld-fehérek továbbju
Nos, sok jót nem láthattak ugyanis Dragóner Attila élete talán leggyengébb formáját mutatta a szerdai kupameccsen (a védőt Lothar Matthäus sem válogatta be a Wales elleni meccsre), a fiatal bodajkiak pedig inkább csak vergődtek a rutinos, és persze nagyobb játékot képviselő Ferencváros ellen. A címvédő végül is megérdemelten jutott a négy közé, szakítva a korábbi hagyománnyal, ezúttal a rendes játékidőben harcolva ki a továbbjutást. Ám tegyük hozzá: ezúttal is görcsösen, idegesen futballozott a Ferencváros, a továbbjutáson kívül talán csak egyetlen pozitívum, hogy ezúttal három gólt is szerzett a csapat. Ez azért is kiemelendő, mert az elmúlt két bajnoki fordulóban egyetlen egyszer sem találtak Gera Zoltánék az ellenfél kapujába.

Hárommillió forintos bevétel

Persze dicséret illeti a hazaiakat, mert bár érezhették az erőkülönbséget, az utolsó percigsem adták fel a küzdelmet. Egy jó szó megilleti a rendezőket, akik méltóképpen vezényelték le az utóbbi idők legnagyobb bodajki eseményét (a Ferencváros most szerdán lépett először pályára az 1947-ben alapított bodajki labdarúgócsapat ellen).
Elégedetten dörzsölhették kezüket a pénztárosok, hiszen 2500-an váltották meg az 1200 forintos belépőket, ami hárommillió forintos bevételt jelentett (bár tegyük hozzá, hogy a kupakiírás szerint ezen összeg 30 százaléka a vendégcsapatot, azaz a Ferencvárost illeti), és persze örülhettek a helyi kocsmárosok is, mert a továbbjutást ünneplő fradisták boldogságukban nem kímélték az árukészletet…

Percről percre

Szavazás

Ki nyeri a Magyar Kupát?



Magyar Kupa
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
3 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
4 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
4 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
4 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
4 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik