Hányingerküszöb

Boldog békeidők! A rendszerváltás hajnalán még egy-egy néhány milliós végkielégítés hallatán is felhördültünk. A kilencvenes évek második felében már Tocsik Márta nyolcszázmilliójára volt szükség az általános népharag felhorgadásához, ma pedig… Ma pedig? A többség arca elsíbolt milliárdokra sem rándul meg, keserű legyintéssel nyugtázzák az emberek, hogy a lopás, a csalás a demokrácia szükséges velejárója. (Megjegyezném egyébként: nem az.) Kit lep meg ezek után, hogy Tornyi Barnabás szerződésekben kikötött, perekben megnyert sok tízmilliójának sorsa senkit sem rendít meg. Pedig tanulságos a történet. Egyfelől döbbenetes, hogy az eredményei alapján még a magyar futball szintjén is legfeljebb közepesnek minősíthető magyar edző miként tud olyan szerződéseket kötni, amelyek egyike például idő előtti felbontása miatt ötvenkilenc milliót hozott a trénernek? Hozna, ha a megállapodást aláíró klubvezető, klubtulajdonos fizetne. De nem fizet. Pont ugyanolyan felelőtlen, mint amilyen felelőtlen volt a szerződés megkötésekor. Tornyi így hiába nyeri egyik pert a másik után, jogos jussának egytizedéhez sem jutott hozzá. A társadalom, a futballtársadalom tagjai pedig legfeljebb rándítanak egyet vállukon, vérnyomásuk nem szökik magasba. Hiába, az ingerküszöbünk drámai mértékben megemelkedett. Pontosan ennek az ingerküszöbnek a megemelkedését jelzi egy másik, ki nem fizetett millióknál sokkal drámaibb múlt heti történés is. Madridban – ki ne tudná? – csütörtökön pokolgépes robbantássorozat történt, a példátlan terrorakciónak kétszáz halálos és ezernél jóval több sebesült áldozata volt. Érthető hát, ha sokakban felvetődött, hogy az aznap esti UEFA-kupa-fordulóban érdekelt négy spanyol együttes mérkőzését el kellene halasztani; a csapatok képviselői is ezzel a kéréssel fordultak az európai szövetséghez. Ám a jelek szerint az UEFA vezetőinek ingerküszöbe is jelentősen megemelkedett két és fél év alatt. A New Yorkban álló World Trade Center elleni 2001. szeptember 11-ei merénylet után egy nappal még volt erejük halasztani egy BL-fordulót, most viszont az amúgy is túl sűrű menetrendre hivatkozva (menetrend – milyen morbid ez, pont egy vasúti terrorakció után…) már nemet mondtak a spanyolok kérésére. Ennél is gyomorforgatóbb azonban a spanyol szövetség szemforgató viselkedése. Azzal utasították el az illetékesek a bajnoki forduló halasztását, hogy különben éppen a terroristák akarata érvényesülne. Vajon minek kellene történni ahhoz, hogy a futballvezéreket ne a nyers üzleti érdekeket elfedő (mert a halasztások elutasításában – efelől ne legyen kétségünk – ez volt a döntő szempont) álságos magyarázkodásokkal álljanak elő? Többezer halottra van szükség? Vagy elég a kétszáz, ha esetleg egy stadionban robbanó pokolgép tépi szét a szurkolókat? Vagy ha ugyanitt a díszpáholyban a spanyol királyt és az UEFA elnökét egyszerre lőnék agyon terroristák? Ez már meghaladná a (hány)ingerküszöböt, vagy akkor is csak az eurószázmilliókat hozó biznisz számítana? Az ókori római császárt, Vespasianust idézve még mondják azt, hogy a pénznek nincs szaga. Dehogy nincs! A kifröccsent vér, az égett hús, a kiloccsant agyvelő, a kifordult zsigerek szagát is elnyomja dögletes bűze.