Úgy ismerik egymást, mint a tenyerüket

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.03.12. 20:28
Címkék
1/4. rész: Arsenal–Chelsea derbi a BL-ben
2/4. rész:
3/4. rész: A Porto nem becsüli le a franciákat
4/4. rész: Fernando Morientes most bizonyíthat


"Szakmai szempontból jobb lett volna egy más országbeli együttessel mérkőzni. Az biztos, hogy úgy ismerjük egymást, mint a tenyerünket. Ha visszagondolok erre a szezonra, azt kell hogy mondjam: az Arsenal nem tud nekünk újat mutatni" – állapította meg David Barnard, a Chelsea tisztségviselője, arra utalva, hogy ősszel egyszer, tavasszal pedig már kétszer találkoztak a Premier League listavezetőjével. Nos, újat tán valóban nem tanulhatnak Arsenal-témakörben, a meglévő tudást mégis jó lesz csiszolgatniuk, elvégre mindhárom említett mérkőzést (kettőt a bajnokságban, egyet az FA-kupában) elveszítették, egyaránt 2–1-re.
Sőt, ha fellapozzuk az elmúlt évek statisztikáit, azt láthatjuk, hogy a Chelsea bizony nem kevesebb, mint 16 tétmeccs óta képtelen megverni az Arsenalt. Utoljára 1998. november 11-én, a Ligakupában jött össze a bravúr, de akkor az izmosabb fajtából: a "kékek" 5–0-s sikerrel távoztak a Highburyből. Egy efféle eredményre most kevés esély ven, tekintve, hogy Arséne Wenger tanítványai eddigi 26, veretlenül megvívott Premiership-meccsükön összesen 18 gólt kaptak. Másfelől a Chelsea is jól védekezik ebben az idényben, hogy mást ne mondjunk, a BL-ben több mint 500 perce nem rezdült meg a hálója.


Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: a versenyigazgató szerint jelentős különbség, hogy eggyel többször kell felmenni a pécsi emelkedőn

Kerékpár
19 perce

Miért választotta Redzic Damir a Salzburgot?

Minden más foci
19 perce

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
38 perce

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
54 perce

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
57 perce

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
1 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
2 órája

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik