Az edzőé a felelősség

Nos, az ígéret betartatott, mindazonáltal üdvösséget nem hozott, tekintve, hogy a Lokinak szerda este nemcsak a saját kapuját kellett szigorúan őriznie, de Dany Verlindenébe is be kellett volna préselnie a labdát – legalább egyszer. Ez utóbbi feladatot nem sikerült teljesíteni, ami annyit jelentett: a 19 év után első magyar együttesként (1985-ben a Videoton lett második az UEFA-kupában) az európai futballtavaszt megélő DVSC menetelése véget ért.

A Bruges volt a végállomás

– Nem én vagyok az első, és vélhetően nem is az utolsó, aki felteszi a kérdést: miért nem variált, változtatott a szerkezeten, és küldött be a találkozó végéhez közeledve újabb támadót?
– Egyrészt nem ült olyan játékos a kispadon, akivel ezt a lépést meg lehetett volna húzni, másrészt szilárd meggyőződésem, ebben a helyzetben felborult volna a csapatom egyensúlya. Edzőként hadd jegyezzem meg: utólag lehet okoskodni, és könnyű is, de ott, akkor a felelősség az enyém. A taktikáért, a hadrendért, a játékrendszerért – mindent rajtam kérnek számon, nem máson. Tisztázzunk egy félreértést – már ha van ilyen –, szó sem volt arról, hogy mi csupán védekezni akartunk. A szünetben is felhívtam a figyelmet a támadásokra, de az ehhez szükséges pluszenergia nem állt rendelkezésre. Meg kellett őriznünk a kapunkat a góltól, és ez kilencven százalékban felemésztette az erőnket.

A Debrecen UEFA-búcsújáról bővebben:
Sándor Tamás: fáj, hogy vége!
Lothar Matthäus több kockázatot várt
A Bordeaux jöhetett volna a Debrecennek

A témáról további információkat talál a Nemzeti Sport március 5-ei számában.
>>Klikkeljen és fizessen elő a napilapra most!<<

Késő bánat, de ez 11-es volt!