Loki csak egy van

Debreceni barátunk, Béla édesanyja szívbeteg. Béla szerda délelőtt járt látogatóban mamájánál, aki az ajtóban búcsúzóul megfogta fia kezét, és amennyire erejéből tellett, megszorította és mindössze annyit mondott neki: "Hajrá, Loki!"
"Anyukám, drágám, nem szabad, hogy felizgasd magad, tudod jól, kérlek, ígérd meg, nem nézed a meccset…" – próbált meg szigorú lenni Béla.
"Dehogynem, fiam, azt nem hagyhatom ki – mosolygott az évtizedek óta ismert kedvességével az asszony. – Úgyhogy, drága gyerekem, maradjunk annyiban: Hajrá Loki!"
Béla beletörődve bólintott, és hazaindult.
A konklúzió?
Anya és Loki csak egy van.
Böőr Zoltánt kiskora óta nagymamája neveli. Egyszer azt mondta, szinte mindent neki köszönhet. Éppen ezért, amikor nemrég választani lehetett, hogy mit varrasson a válogatottnál kapott futballcipője nyelvére, akkor ő a nagyi monogramjára szavazott. A DVSC száguldó középpályása nemrég kisebb operáción esett át, amíg felépült – ki más –, nagymamája viselte gondját. Böőr Zoltán a térdsérülése miatt kénytelen volt kihagyni a bruges-i mérkőzést, sőt, mivel el sem utazhatott a többiekkel, odahaza a nagymama lekvárját majszolgatva a televízióban tekintette meg a belgiumi kilencven percet.
A visszavágót, persze, a helyszínen szurkolta végig – a nagyi maradt a tévénél, abban a reményben, hogy a következő körben már élőben láthatja unokáját.
Konklúzió?
Nagymama van kettő is – de ilyen, mint Böőr Zoltáné csak egy.
Szerda délután negyed öt. Az egyik debreceni óvoda előtt édesapa száll be kisfiával a kocsiba. Ismerős a nekünk háttal álló apuka, bár a Loki-drukkerek szemében nagyra nőtt, alacsony termetéről rögvest beugrik, ki lehet az. Persze, hogy Madar Csabáról van szó, a debreceniek "Csipájáról". Az autó beindul, rükverc, majd gáz előre, az utódot gyorsan haza kell röpíteni, lévén a családfőnek legkésőbb öt órakor már a stadionban van jelenése. "A papa megint dolgozni megy, nem játszik velem" – állapítja meg keseregve a csemete, de azért gyermeki bájjal hozzáteszi: "Sok sikert, papa, légy ügyes".
Konklúzió?
A papa ügyes is tud lenni.
Szerda délután fél hat.
Az Oláh Gábor utcai sporttelep környékén olyan kocsmát találni, amelyben van hely, egyenlő a lehetetlennel. És ezen a napon még egy hasonlóan reménytelen küldetés létezik: jegyet szerezni erre a találkozóra; az üzéreknek különben megüzenték korábban, ha meglátják őket a stadiont övező utcákban, kitépik a szívüket – igen, így: kitépik a szívüket.
"Akárhogy is fáj, a Loki itt a sztár" – zengi az egyik tábor. "Csak a Loki, érted élek én" – dalolja a másik. Akad harmadik, negyedik és ötödik is, ám ennyi nótát képtelenek vagyunk megjegyezni. Sálat, sapkát húz mindenki (csak részben a nagy hideg miatt…), akkora transzparensek kerülnek elő, hogy azok egy kisebb falut beterítenének, lányok-asszonyok sikítják, hogy "Hajrá, Loki!"
Piros-fehérbe öltözött a környék, még a vendégszektor elé felállított behajtani tilos tábla is – a hangulat leírhatatlan.
Konklúzió?
Nem is írjuk le, mert lehetetlenség erre jelzőt találni.
Kisebb nyelvészeti kérdés a kezdés előtt: "Brűzs", vagy "Bröhhe", avagy Bruges, vagy Brugge?
Azon megy a vita természetesen, hogy így vagy úgy kell kiejteni a rivális nevét. Az okosok, a Belgiumban a könyvtárakat is feltérképező szurkolók megmagyarázzák: a francia és a vallon befolyás miatt a legtöbben "Brűzsnek" mondják, miközben a helybéliek ragaszkodnak a Bröhhéhez.
Konklúzió?
A közös óhaj a kezdés előtti tizedmásodpercben: mindegy hogyan, de valahogy ki kell ejteni a Brugest vagy a Bruggét…



Nagy csata és fájdalmas búcsú
Percről percre
Mestermérleg, fény és árnyék

Lothar Matthäus is ott ült a lelátón
Miért jó debreceni futballistának lenni