A döntéshozók három érve között szerepel a pénz is

2004.02.13. 21:58
Címkék
A futballvezetők szerint az átszervezés mellett három érv szólt:
1. Gazdasági előnyökkel jár majd az új bajnoki kiírás
2. A rájátszásos rendszer nem bizonyult elég hatékonynak
3. Ha több a csapat, akkor több fiatal tehetség kaphat bizonyítási lehetőséget.

– Mi indokolta az év közbeni, a kívülállók számára ad hoc alapon történő bajnoki átszervezést? Bozóky Imrétől tudjuk, hogy voltak egyeztetések, de…
– …nagyon jól mondta – vágott közbe Szieben László, a kiírás megváltoztatását kezdeményező Magyar Labdarúgóliga elnöke. – A döntést több hónapos egyeztetés előzte meg, így nem igaz a megállapítás, amely szerint ad hoc jellegű volt a változtatás. A tizenhat és tizennégy csapatos profibajnokság létrehozását egyaránt szorgalmazták a klubtulajdonosok és a szakemberek is, tehát meggyőződésem, hogy ezzel optimális helyzetbe hozhatjuk a magyar futballt.
– Mit jelent az, hogy optimális?
– Négy tényező, és most fontosságuk szerint sorolom őket: tisztesség, elvégzett munka, hozzáállás és pénz kell ahhoz, hogy esélyt adjunk a futball felzárkóztatásához.
– A pénzt említette utoljára, aligha véletlenül. A változás nem hordozza magában a gazdasági összeomlás veszélyét?
– Hangsúlyozom, a magyar futballban nincs és nem is lesz gazdasági válság. Ez az újságírók által generált vízió. Onnan lehet majd tudni, hogy financiális összeomlás van készülőben, ha az én arcomról lefagy a mosoly. Látja, én most még mosolygok.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
2 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
3 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
3 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
3 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
4 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
5 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik