Mezey Györgynek nincsen bűntudata

2004.02.03. 21:02
Címkék
Megkerestük Mezey Györgyöt, hiszen a szakmai igazgató előző nap nem akart véleményt mondani Urbán Flórián és Szanyó Károly menesztéséről. A szakember pontosított: nem arról van szó, hogy bármit is titkolni kellene, csak a történtek közlése Gyulay Zsolt joga.
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
"Be kell látnunk, hogy a vezetők kurtítják a költségvetést, és ez áldozatokkal jár – mondta Mezey György. – Annak pedig nagyon örülök, hogy a szakmai érdekek nem csorbultak. Sok sikert kívánok a két futballistának, mindig tisztelettel gondolok majd rájuk, ugyanakkor nincs lelkiismeret-furdalásom a történtek miatt."
A szakembernek felvetettük, hogy a csökkentett büdzsé netán más anyagi áldozatokkal is jár – lehet, hogy akik maradnak, azok is kevesebb pénzt kapnak.
"Én amúgy is az egyik leggyengébben fizetett edző vagyok az élvonalban – nevetett Mezey György. – Persze, ezt nem panaszként mondom, hiszen ilyen feltételekkel vállaltam az edzősködést. Azt, mondjuk, nem tartanám szerencsésnek, ha a már aláírt szerződéseket megbolygatnák, de nem is hiszem, hogy erről lenne szó."
Úgy tudjuk, hogy Újpesten – amolyan nyugati mintára – Mezey György határozza meg a segédedzők fizetését (a hozzánk eljutott információk szerint erre bruttó havi hatmillió forintot áldoz a csapatot működtető gazdasági társaság), ám a szakember cáfolta, hogy efféle menedzserkedéssel is foglalkozna. "Semmi közöm a kollégáim béréhez, még a játékosok fizetését sem ismerem. Nálunk inkább a francia módszer dominál, amelyben a szakmai igazgató a szakmáért, a menedzser a pénzügyekért felel. Angliában, Norvégiában vagy Svédországban viszont ugyanaz az ember tartja kezében mindkét szálat. Lehet, hogy az angol modell a jobb, de Magyarországon ez még belátható időn belül aligha tud meghonosodni" – mondta Mezey György, kinyilvánítva ezzel azt is, hogy ő biztosan nem lesz az Újpest ügyvezetője.
Legfrissebb hírek

Két holland és egy kínai aranyérem a pályakerékpáros vb nyitó napján

Kerékpár
18 perce

Rédecsi Máté hetedik lett gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő vk-n

Egyéb egyéni
23 perce

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
50 perce

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
1 órája

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Varga Barnabás bevetésre kész, de…

Bajnokok Ligája
2 órája

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
2 órája

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
2 órája