Urbán Flórián: Visszavonulok!

B. G.B. G.
2004.01.31. 20:43
Címkék
Azt mondják: a baj csőstül jön.Az Újpest FC anyagi problémáiról már hetek, hónapok óta hallani, pénteken pedig pedig Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató jelentette be, hogy leköszön tisztéről. S máris itt az újabb viharos történet.
Noha az Újpest szombat délelőtt magabiztos, lendületes futballal könnyedén nyert az NB I B-s Dabas ellen, a pálya szélén álldogáló szurkolók mégis azzal foglalkoztak elsősorban, vajon miért nem játszik Urbán Flórián? Sokan arra gondoltak, hogy a 40-szeres válogatott védő ismét megsérült, és ezért nem szerepelteti Mezey György szakmai igazgató, ám a jelek szerint ennél bonyolultabb a helyzet.Információnk szerint ugyanis Mezey és Urbán között a kezdő sípszó előtt alig egy órával komoly nézeteltérés támadt (úgy tudjuk, a szakmai igazgató indulatosan kiküldte az irodából Urbánt), ami után az újpesti közönség kedvence bejelentette: abbahagyja a pályafutását. És annak ellenére, hogy elvileg a második félidőben ő is lehetőséget kapott volna, már át sem öltözött a mérkőzésre. A haragos Mezey György mindezek után azt közölte Gyulay Zsolttal: vagy ő távozik Újpestről, vagy pedig Urbán Flórián, de a jövőben nem hajlandó együtt dolgozni a hátvéddel.Mezey György lapunknak elismerte, hogy indulatosan beszélt, de mint mondta, igencsak meglepő, ha a kft. jelenlegi helyzetében, amikor a túlélés a tét, egy játékos azzal áll elő, hogy ő miért csak a második félidőben léphet pályára. "Pillanatnyilag nem az a legfontosabb, milyen terveim vannak egyik-másik futballistával, hiszen azt sem tudom, én maradok-e a Megyeri úton" – tette hozzá. Urbán Flórián nem kívánta kommentálni az esetet.Gyulay Zsolt érdeklődésünkre elmondta: a Megyeri úti klubházban szem- és fültanúja volt Mezey György és Urbán Flórián szóváltásának, ám mindehhez csupán annyit fűzött hozzá, hogy hétfőn visszatérnek az ügyre.
Legfrissebb hírek

Idegenben szerzett 11 gólos előnyt az Esztergom a Mosonmagyaróvár ellen a női kézi El-ben

Kézilabda
16 perce

Férfi vízilabda Kk: második győzelmével bejutott a négyes döntőbe a Honvéd

Vízilabda
19 perce

Folytatódik a remek kassai sorozat

Minden más foci
26 perce

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a MAFC

Röplabda
37 perce

Újabb három magyar érem a párizsi úszóviadalon

Úszás
39 perce

Ligue 1: a Toulouse lezárta a Lorient sorozatát, emberhátrányban nyert az Auxerre

Francia labdarúgás
50 perce

A magyar női futsalválogatott ismét kikapott az olaszoktól

Magyar válogatott
54 perce

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza nyert a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
56 perce
Ezek is érdekelhetik