Bizakodó az igazgató

K. I.K. I.
2003.12.11. 20:42
Címkék
Bármennyire hihetetlen, Gyulay Zsolt, az Újpest FC ügyvezető igazgatója optimista lett. Mint ismeretes, a Megyeri úti futball-kft. anyagi helyzete megrendült, a játékosok augusztus óta nem kaptak fizetést, és ebben a bajnokságban még prémiumot sem vehettek fel.
Az igazgató többször úgy nyilatkozott, ha nem változik a helyzet, akkor lemond. Nos, Gyulay Zsolt egyelőre marad, mert úgy tűnik, nem csak játékoseladásból tud majd pénzt szerezni a társaság."Természetesen én is hallottam, hogy több labdarúgónkat hírbe hozták már hazai gárdákkal, de egyik információ sem hiteles – mondta Gyulay Zsolt. – Kovács Zoltán az Újpest játékosa, nem a Debrecené, és Simek Péter sem megy a Ferencvároshoz, továbbra is nálunk marad. Ha eladunk valakit, akkor is csak külföldre engedjük el, és persze mindenkinek ára van. A legkeresettebb futballistáink az említetteken kívül Farkas Balázs és Tokody Tibor, aki már próbajátékon is részt vett a német Borussia Dortmundnál. Most egyébként optimista vagyok, úgy tűnik, nem lesz a túlélés feltétele, hogy eladjuk legjobbjainkat. A tulajdonosok már kapcsolatban állnak egy befektetővel, aki, ha jók az információim, január közepén hivatalosan is megjelenik majd a kft.-nél. Egyelőre nem kívánok nyilatkozni ebben a kérdésben, majd csak a jövő év elején.”Az igazgató szóba hozta Tokody Tibor ügyét. A csatár átigazolásával kapcsolatban maga a támadó sem tudott újat mondani, ezen a héten semmi nem történt a Dortmund-ügyben.
Legfrissebb hírek

Úszás: Pádár Nikolett Eb-szintet úszott 400 gyorson

Úszás
19 perce

Nyílt vízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
21 perce

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
22 perce

Távozott a Seattle Krakentől az NHL történetének első női edzője

Jégkorong
47 perce

Kiderült, mennyi pénzt keres Infantino a FIFA elnökeként

Foci vb 2026
54 perce

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
1 órája

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
1 órája

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik