Tamási Zsoltot feljelentették

S. G.S. G.
2003.12.05. 20:34
Címkék
Egy évvel ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy a másodosztályban harmatgyengén szereplő Vasas visszaléphet a bajnokságtól. S a hatszoros bajnok angyalföldi csapat valóban történetének legszégyenletesebb időszakát élte meg. Mostanában azonban Angyalföldön újra az első osztályról beszélnek. Optimista gondolat, ám van realitása: a második helyen álló Vasas jó eséllyel pályázik az első osztályra.
– Csapata öt ponttal maradt le az ugyancsak átalakított Bp. Honvédtól. Hogyan értékeli az őszi szereplést?– A Vasas-szurkolók számára már az kész csoda volt, hogy újra futballmecccsre jöhettek az Illovszky-stadionba – mondta Tamási Zsolt vezetőedző. – A játékosokkal együtt mi is éreztük, hogy felfokozott hangulatban kell edzenünk és pályára lépnünk. Úgy gondolom, ennek részben megfeleltünk, a keret tizenhárom egyesületből verbuválódott, gyakorlatilag az alapoktól kellett feljutásra esélyes gárdát kialakítanunk. – Mit gondol, ez a jelenlegi Vasas hogyan szerepelne az első osztályban?– Maradjunk annyiban, megállná a helyét. Úgy gondolom, megvan a csapatunk gerince, ez nyolc játékost jelent, és vannak olyan fiataljaink, akik szép jövő előtt állnak, gondolok a saját nevelésű Kovrig Ákosra, Ködöböcz Csabára, no meg a nyáron idekerült Weitner Ádámra és Nagy Lászlóra. Van mire alapoznunk, de minden csapatrészbe elkelne az erősítés, hogy céljainkat elérjük. Ne felejtse el senki, még a kupában is állunk. – Sokan irigyelhetik önt, hiszen a Vasas az egyik legstabilabb hátterű futballcég, köszönhetően Jámbor János tulajdonosnak.– Fontos hangsúlyozni, milyen nyugodt háttér, a játékosok percre pontosan kapják a fizetésüket, és kijelenthetem, a Vasasnál van jövőkép. De a szurkolók meg is érdemlik, hogy a sok fájdalom után, kiugró eredményekkel kárpótoljuk őket. Egyértelműen a feljutás a célunk, és nem azért, mert várhatóan emelik az első osztály létszámát. – Igaz, hogy az őszi záró forduló után feljelentette önt Saskőy Szabolcs játékvezető?– Ez valóban így történt. Nyíregyházán a furcsa játékvezetői döntések után a hosszabbításban kapott góllal szenvedtünk vereséget, és nem tagadom, nehezen türtőztettem magamat, megmondtam a véleményemet a bírónak. De amit akkor a fejéhez vágtam, azt ma is vállalom. Ha a jelentésében szó szerint írta le a szavaimat, akkor aligha kell magyarázkodnom. Remélem, legalább a pályán kívül korrekt lesz…
Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A fiatalokat a minőségi létesítményekkel lehet a sporthoz csábítani

Egyéb egyéni
6 perce

A köztársasági elnök Arany Érdeméremmel tüntette ki Bölöni Lászlót

Minden más foci
9 perce

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
36 perce

Férfi kézilabda-vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
47 perce

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
1 órája

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
1 órája

Molnár Attila: Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni!

Atlétika
1 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik