16. forduló: Jelenetek a pályáról

2003.11.30. 20:17
Címkék
Eddigi pályafutása során csupán egyszer állították ki Balaskó Ivánt a Matáv-Sopron labdarúgóját, aki akkor még (egészen pontosan 2000. október 29-én) az MTK Hungáriában futballozott, és a Videoton elleni mérkőzésen küldte idő előtt zuhanyozni a játékvezető.
A futballistának szombaton 11 percnyi játék után kellett elhagynia a pályát, ám Balaskó Iván szerint tévedett Szarka Zoltán bíró, amikor piros lapot adott neki. Történt ugyanis – a soproni játékos elmondása szerint –, hogy az 56. percben Horváth Gyula kézzel tette maga elé a a labdát, bár a Matáv játékosa ügyelt arra, hogy ne érjen hozzá a pécsi csatárhoz a tizenhatoson belül, a támadó mégis nagyot esett. Balaskó Iván előbb azt hitte, hogy a partjelző a kezezést jelzi, majd megdöbbent, amikor látta, hogy Szarka Zoltán kezéből előkerül a piros lap. Bizonyára a soproniak hisznek a játékosnak, ám a lelátóról nyilvánvalónak tűnt, hogy a középpályás akadályozta a gólhelyzetben lévő játékost, s bár Balaskó Iván kiállítása (a cserejátékos így 1-es osztályzatot kapott lapunktól) és a pécsiek által értékesített büntető alapvetően befolyásolta az eredmény alakulását. Balaskó Iván nem számíthat külön büntetésre, ám Pintér Attila edzőt ismerve az első gól előtti hibáért alaposan megdorgálja csapatát.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
1 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
1 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
2 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
3 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
3 órája