A kapitány különös alkuja

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2003.11.13. 21:39
Címkék
Végre egy magyar futballválogatott, amelyet csak dicsérni lehet, hiszen sorozatban győz: a siketek és nagyothallók csapata az idén végigverte fél Európát.
A siketek már 1912 óta szervezett körülmények között futballoznak, de legutóbb 1981-ben szerepeltek világjátékokon. Az elmúlt hónapok viszont parádésra sikeredtek."Egy csehországi tornán megvertük a házigazdák két együttesét, majd az osztrákokat is, így az első helyen végeztünk, nem sokkal később pedig az élcsapatnak számító dánokat győztük le idegenben kettő egyre” – mesélte Dávid József szövetségi kapitány. A siketek futballjának szabályai megegyeznek a nagypályás labdarúgásban megszokottakkal, csupán annyi a különbség, hogy a játékvezető a síp mellett egy zászlóval is jelzi ítéleteit. A legjobbak közé a németek, olaszok, franciák tartoznak, de a magyar csapattól is kezdhet félni a kontinens, elvégre a válogatott kijutott az Eb-re – más kérdés, hogy nem jött össze a szükséges hárommillió forint, így a társaság nem utazhatott el Málagába. Dávid József azt mondja, most azért még komolyabbak a célok: "A törökökkel játszunk selejtezőt jövő tavasszal, és ha sikerül túljutni rajtuk, akkor ott lehetünk a siketolimpián. Amit itt a szomszédban, Ausztráliában rendeznek…” A keretben többen a megyei bajnokságokban játszanak, de van futballista, aki az NB III-ban is szerepet kap, a kapus, Bérdi Zoltán pedig a harmadosztályú Paksban futballozik. Dávid József viszont tökéletesen hall mindkét fülére. Kérdezzük is tőle, miként sikerül kommunikálni a játékosokkal. "Két éve, amikor szövetségi kapitány lettem, megállapodtunk a srácokkal: ha megtanulnak focizni, én is elsajátítom a jelbeszédet. Nyugodtan mondhatom, mindkét fél igen jó úton halad…”
Legfrissebb hírek

A Győri ETO edzője nem fogta vissza magát, amikor a csődbe ment Vipersről kérdezték a BL-négyes döntő előtt

Kézilabda
19 perce

F1, Spanyol Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
33 perce

Evezős Eb: Fehérvári Eszter ötödik lett könnyűsúlyú egypárban

Egyéb egyéni
47 perce

Formula–E: váratlan kettős DS Penske-győzelem az első sanghaji versenyen

Egyéni
1 órája

Európai kézilabdaligák: bennmaradt a román élvonalban Pál Tamara csapata

Kézilabda
1 órája

Nyílt vízi úszás: Európa-bajnok a magyar csapat!

Úszás
1 órája

Vívás: Petrovszki Áron gyorsan a ranglisták élére került

Utánpótlássport
1 órája

Női kosár: Aho Nina marad a DVTK-ban

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik