Vacsora sztárjátékosokkal

Vágólapra másolva!
2003.11.10. 21:15
Címkék
Ki lesz a befutó? Netán a dánok, akiknek csapatában öt, 1992-ben kontinensbajnoki címet szerző labdarúgó (Brian Laudrup, John Sivebaek, Henrik Larsen, Torben Piechnik, Flemming Povlsen) szerepel majd?
Esetleg a franciák, soraikban a világ- és Európa-bajnok kapussal, Bernard Lamával, illetve a 2001-ben a spanyol Valenciával BL-döntőt vívó Jocelyn Anglomával (nem mellékesen a franciák csapatában is találunk négy Eb-győztest)? Ki tudja?A szervezők nemes egyszerűséggel csak mini Eb-ként aposztrofálják a Képes Sport-futballgálát, amelyet november 23-án rendeznek meg a Budapest Sportarénában, ahol hat, klasszisokból álló válogatott lép színre; az imént említett két nemzeti gárda mellett Portugália, Németország, Ausztria és Magyarország együttese.A szervezők a játékba a focirajongókat is bevonják, ugyanis a torna fantasztikus fociparádét sejtető találkozói mellett sor kerül egy gálamérkőzésre is: az öt külföldi együttes klasszisaiból összeálló brigád az itthon szereplő profikból alakított Magyar Ligaválogatottal csatázik Nos, ez utóbbi csapat tagjaira a lapunkban található szavazólapokon voksolhatnak a szurkolók – "cserébe” belépőket nyerhetnek a várhatóan telt házat vonzó futballfiestára, míg a legszerencsésebb kétszemélyes vacsorameghívónak örülhet a csillagokkal közös, zártkörű VIP-partira. A Képes Sport-gálára jegyek az Aréna pénztáraiban és az ország valamennyi jegyirodájában, sőt, az IBUSZ-kirendeltségeiben is megvásárolhatók, ez utóbbiak vidéki irodáiban utakat is szerveznek a színpompás futballshow-ra. Az elfoglaltabbak telefonon és interneten is megrendelhetik belépőiket a 422-26-82-es számon, illetve a www.ticketpro.hu portálra kattintva.
Legfrissebb hírek

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
6 perce

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
24 perce

Videó: így szólt a Himnusz az Európa-bajnok kardcsapatnak

Egyéb egyéni
26 perce

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
48 perce

„A 2024-es Szofi biztosan nem nevetett volna” – Özbas Szofi a kiesésről

Egyéb egyéni
49 perce

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
1 órája

Takács Boglárka egy századra a rekordjától Turkuban

Atlétika
1 órája

Férfi kosárlabda BL: a Szolnok főtáblás, a Falco a selejtezőben kezd

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik