Ez történt még

Vágólapra másolva!
2003.10.26. 20:20
Címkék
Kezdjük azzal a meccsel, ahol nem történt semmi: Sopronban hiába van új, korszerű stadion, mivel a pálya nem fedett, a váratlanul leesett húszcentis hó megadásra késztette a gyepet, így azt már pénteken tudni lehetett, hogy a Békéscsabának nem kellett elutazni a keleti végből nyugatra. Igaz, így lélektani hátrányba került Supka Attila együttese, hiszen a Zalaegerszeg pontszerzését követően a korábbi bajnok elkerült az utolsó helyről, így odataszítva a csabaiakat.
No, akkor a ZTE meccséről annyit, hogy dicséretet érdemel Mihalecz István, aki, úgy tetszik, felpörgette a csapatot, valamint elismerő szavak járnak a kapus Varga Zoltánnak és a parádés gólt jegyző Darko Ljubojevicsnek. A mérkőzés – valamint a forduló – legjobbja mégis a Videotonból került ki Daniel Tudor személyében.
Hiába Tököli Attila látványos mozdulata: nem özönlik a tömeg az Üllôi útra (Fotó: Németh Ferenc)

A Fradi és a Haladás összecsapása említést sem nagyon érdemel – bár a jelenkori futball állapotait jól példázza, hogy az Üllői úton elfogytak a nézők, és mint tudósításunkban írtunk, alig egy évtizede egy ifimérkőzésre voltak annyian kíváncsiak a kilencedik kerületben, mint ma a proficsapat produkciójára. Pedig a csapat küzdeni tudására nem lehet panasz…
A Balaton FC pécsi vendégjátéka meglepetés volt: Nagy Tamás a PMFC első hazai veresége miatt lehetett bosszús, Csertői Aurél és tanítványai teljesítménye előtt pedig századszor is kalapot emelhetünk. A Debrecen a kezdeti botladozás után egyre inkább összekapja magát, s az idény elején bajnoki címre is esélyes gárda már csupán két pontra van a listavezető MTK-tól. Attól az MTK-tól, amely elrontotta az újpestiek ünnepét: bár a Szusza Ferenc-stadion első találatát a lila-fehérbe öltözött Simek Péter jegyezte, de Illés Béla találatával végül pontot mentettek a kékek.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
21 perce

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
33 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
1 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik