Átszervezést is emlegetnek a ligánál

Vágólapra másolva!
2003.10.23. 22:03
Címkék
Rendkívüli közgyűlésre készül a Magyar Labdarúgóliga (MLL) november 5-én a Megyeri úti stadionban. Mint ismert, Demján Sándor lemondásával megüresedett az elnöki szék, és a közgyűlés hivatott arra, hogy titkos szavazással új vezetőt válasszon  szavazati joggal tizenkét élvonalbeli és tizennyolc NB I B-s klub képviselője rendelkezik.
Mint ahogy az a választások idején lenni szokott, már megindult a korteskedés. Egyes hírek szerint Szieben László az MLL ügyvezető igazgatója – megválasztása esetén – örömmel foglalná el a megüresedett elnöki széket, és ő az információk szerint az NB I B-s klubokat már maga mögé állította, ám úgy tudjuk, az élvonalbeli csapatok nem támogatják. És persze röpködnek más nevek is, megjelent már olyan cikk is, miszerint az FTC Rt. vezérigazgatóját, Szeiler Józsefet akarják az élvonalbeli klubok elnöknek. Csak megjegyzésül: néhány vezető ez ügyben már tárgyalt is egymás között – és egyes találgatások szerint a zöld-fehéreknél érdekelt üzeletember, Várszegi Gábor is támogatná a vezérigazgató ligaelnökké választását –, csakhogy tartja magát az az információ is, miszerint Szeiler József nem kívánja magának ezt a tisztséget…Ami biztos: november 5-én választaniuk kell a küldötteknek.Lehet, hogy nem is olyan elnököt, aki a mai formájában működtetné az MLL-t. Átalakuhat a profiliga, és a Magyar Labdarúgó-szövetségből származó hírek szerint a vezetőség tizenhat csapatosra bővítené az élvonalban szereplő csapatok számát, s ennek fejében lemondana az NB I B-s bajnokságról. Ez azt jelentené, hogy a jelenleg harminc klubot számláló profiligában tizenhat együttes maradna, és ez rögvest fölöslegessé tenné a liga működését is. E tervezetet a pénzhiány szülhetné, ugyanis kisebb összegből is működtethető a profifutball, és e pillanatban a kevés pénzt is harminc felé kell osztani. A profik közül kiszoruló klubok az amatőrliga által szervezett bajnokságokban indulhatnának.
Legfrissebb hírek

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
17 perce

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
18 perce

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
25 perce

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
25 perce

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
27 perce

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
32 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
52 perce

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik