FTC: Ügyészségi óvás a pontlevonás ügyében

Vágólapra másolva!
2003.10.21. 21:02
Címkék
Híreink szerint napokon belül óvást emel a Legfőbb Ügyészség a Magyar Labdarúgó-szövetség Ferencvárost sújtó határozata ellen. Mint ismert, a május 30-ai FTCDVSC-MegaForce bajnoki mérkőzés után a nézők a pályára rohantak, és bántalmazták a hazai, valamint a vendégjátékosokat.
Egy azóta azonosított huligán hátulról megrúgta, és a földre terítette Szentes Lázárt, a DVSC edzőjét is. Az MLSZ elnöksége – megváltoztatva a liga fellebbviteli bizottságának határozatát – hat büntetőpontot vont le a zöld-fehérektől, valamint 40 millió forint befizetésére kötelezte az FTC Rt.-t. Az rt. igazgatótanácsa törvényességi felügyeleti kérelmet nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez a határozat ellen. A futballcég szerint az MLSZ az eljárás során és a fegyelmi büntetés kiszabásakor nem a törvényes előírások szerint járt el.Amennyiben igaz a hír, úgy a szövetség kénytelen lesz új eljárást elrendelni. A büntetést aligha úszhatja meg a Fradi, ám az óvás után már minden bizonnyal az ügyészség által is elfogadható, jogszerű határozat születik.
Legfrissebb hírek

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
1 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
1 órája

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
1 órája

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
1 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; egyelőre nem távozna az MU kapusa – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
2 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik