Egervári Sándor a fejfájós meccs után

2003.09.25. 22:41
Címkék
Az MTK Hungária mesteredzője, Egervári Sándor érthetően nem volt boldog a zágrábi meccs lefújása után, azonban minden keserűsége ellenére higgadtan értékelte a látottakat:
"Fejfájós mérkőzés volt ez a zágrábi, jó néhány lehetőséggel, fordulattal. Függetlenül attól, hogy a Dinamo Zagreb több helyzetet alakított ki, valamint jobban is futballozott, mint mi, mégis könnyen alakulhatott volna számunkra kedvezően az összecsapás. Úgy kezdtük a találkozót, ahogy elterveztük, és ha félórai játékot követően Illés Béla a hálóba rúgja a labdát és nem a horvátok kapusába, akkor most aligha a vereség okait kellene boncolgatni. Nem akarok belemenni abba a felvetésbe, hogy mi van akkor, ha két góllal vezetünk, azonban az, aki már látott futballmeccset, tudja: ebben az esetben más a mérkőzés lélektana. Persze, azt is tudom, hogy ebben az időszakban a hazaiaknak is voltak lehetőségeik, ám a kispadról azt éreztem, hogy a támadóharmadban nem tudnak úgy rágyorsítani, hogy abból gólt szerezzenek. Sajnos, hiába rendelkezünk jól fejelő emberekkel, a légicsatákat többször is elveszítettük, és a két gyors támadót is nagyon nehezen tudtuk tartani. Az utolsó húsz pecben a házigazda belefáradt az önmaga által diktált iramba, Juhász Rolandot is azért küldtem fel a támadósorba, mert éreztem, lehet még keresnivalónk. Jó csapat ellen veszítettünk, és most már biztos, hogy a visszavágón kockáztatnunk kell. A tisztes helytállással ugyanis semmit sem érünk…”
Legfrissebb hírek

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
28 perce

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
50 perce

A Genoa legyőzésével folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
3 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
3 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
3 órája

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik