Amikor szabad a pálya

"Kettős vereséggel tért haza Rigából a magyar delegáció: az utánpótlás-válogatott olimpiai selejtezőn 2–0-ra, a Gellei Imre vezette felnőttek Eb-selejtezőn 3–1-re kaptak ki a lettektől. Mindkét kudarc azért fájó, mert a mérkőzések előtt még nagy esély kínálkozott arra, hogy csapataink továbblépjenek csoportjukból."

Nyilasi Tibor: – Talán a balszerencsés vereség észhez térít mindenkit: a világ elszaladt mellettünk, lám, már Lettország is utólért bennünket. Azért vagyok szomorú, mert a jelek mást mutattak, a mostani egységes, jó válogatott, amelyben a fiatal és az idősebb játékosok aránya is szimpatikus. Ezért előre tekintek, és biztosra veszem, hogy a lengyelek legyőzésével megszerezzük a csoport második helyét. Ám, hogy az mire lesz elég, ne kérdezze…
Hajdú B. István: – Mindkét vereség megérdemelt, és ha a letteket nem tudjuk megverni, nem érdemeljük meg azt sem, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra. A selejtezőt viszont a sorozat végén kell értékelni, mert például az is előfordulhat, hogy a korábban Albániától vereséget szenvedő Oroszország továbbjut, és megeshet, a lengyelek legyőzésével másodikak leszünk. Vereség esetén viszont a negyedik hely jut nekünk, ami a következő vébéselejtező szempontjából katasztrofális eredmény lenne. Azt is tudomásul kell venni: ha továbblépünk, a svédeknél és a lengyeleknél csak erősebb gárdák jöhetnek.
Mezey György: – Közös a fájdalmunk, nem beleértve azokat, akik a vereségek után már az új pozíciójukat keresték. Sajnos, a külföldön játszó labdarúgók is csődöt mondtak, pedig őket nem Magyarországon készítették fel. Csak itthon szereplő labdarúgókból is össze lehetett volna állítani olyan gárdát, amely hasonló eredményt ért volna el, még ha a legértékesebb játékosok továbbra is légiósaink. A történteket alaposan elemezni kell, beleértve a fiatalok bukását is. Az utánpótlás veresége azért érthetetlen, mert jól felkészített együttesről van szó, eddig remekül teljesített, és jobb is a letteknél.
Kemény Dénes: – Meg kell várni az Európa-bajnoki selejtezők végét, nem lehet a meccseket egyenként értékelni, majd a nyolcadik forduló után alkossunk véleményt. Azért utólag bosszankodhatunk, mert látható, egy döntetlen nagyon sokat ért volna Rigában.
Szántó Imre: – A továbbjutás elnapolva, a második hely megszerzése kötelező, de csak csendben mondom, ebben a csoportban az első hely elérése sem lett volna lehetetlen.

"A Magyar Labdarúgóliga összeállítása alapján a hazai élvonalban átlagosan 767 000 forintot keresnek a futballisták. Az MLL adatai szerint az Arany Ászok Liga éllovasa, a Balaton FC alig 200 millió forintból gazdálkodik – ez a legkevesebb az élvonalban –, míg a kieső helyen álló Ferencvárosnak egymilliárd forint áll a rendelkezésére."

Mezey György: – Kezdjük a Ferencvárossal: a zöldek a zöld asztal mögött született döntés miatt állnak kieső helyen, nem pocsék játékuk miatt. Nem tudom értelmezni az adatokat, mert tudom, hogy Újpesten a vállalkozói szerződés keretein belül bruttó háromszáz- és négyszázezer forint között keresnek a labdarúgók. Irigylem azokat a klubokat, amelyeknél sokkal többet keresnek, mert az átlag miatt kell ilyennek lennie.
Szántó Imre: – Ami a futballisták fizetését illeti, mindig is óvakodtam attól, hogy a külföldi profik bérével hasonlítsam össze. Vannak szakmák, amelyekben ennél is többet lehet keresni, csak éppen erről nem írnak az újságok. Paradox a helyzet: adott egy tisztességesnek mondható fizetés, mégis érthetetlenül kevés a labdarúgók száma. Ami a kérdés másik részét illeti, a világ minden táján vannak szegényebb és gazdagabb klubok, és egyáltalán nem gondolom azt, hogy a legnépszerűbbnek számító magyar klub és az egy ideje a létéért küzdő balatoni együttes költségvetése között feltűnően nagy lenne a különbség.
Kemény Dénes: – A csapatok privát ügye, mennyit költenek, szurkolóként ebbe nem szólhatok bele. Aki összeszedi – vagy adja – a kétszázmilliót, esetleg az egymilliárdot, döntse el, mire használja a pénzét. Hozzá kell tenni, gimnazistakoromban a magyar bajnokikon telt ház volt a Népstadionban – pedig akkor a felső karéj sem volt lezárva… Ehhez képest manapság alig vannak nézők a mérkőzéseken.
Nyilasi Tibor: – E helyütt is többször dicsértem a siófokiakat, most újra megteszem. Félő viszont, hogy előbb-utóbb minden egyesület hasonlóan szűk költségvetéssel dolgozik majd, mert sok bevétel nem keletkezik. Egyik futballistától sem irigylem a megkeresett pénzt, mégis azt mondom: ha nincs teljesítmény, ne fizessenek ennyit. Gondolom, a labdarúgásban dolgozók e mondatra felszisszennek, mondván, Nyugaton sokkal jobbak a bérek, de kérem, ne hasonlítsuk össze a kettőt. Én lennék a legboldogabb, ha focistáink rengeteget keresnének – azok után, hogy valami előrelépés mutatkozik az eredményességben.
Hajdú B. István: – Megdöbbentő adatok, de csak azért, mert nincsen mögötte teljesítmény. Szabics Imrétől például senki nem sajnálja a fizetését, arrafelé tudják, nem lopja ezt a pénzt. Amíg nem a mi pénzünket költik, a klubok belügye, mennyit fizetnek, de például egy fehérvári vagy debreceni polgár joggal teheti fel a kérdést az önkormányzati vezetőknek: erre miért adnak az adófizetők forintjaiból?! Megjegyzem, sok játékos ebből az összegből kényelmesen megél, ezért nincs motiváció, hogy még jobb legyen.

"Furcsa közjátékkal kezdődött a Haladás–MTK bajnoki: Ábrahám Attila játékvezető a futballisták kérésére a mérkőzés előtt mezcserére szólította fel a hazaiakat, ám azok néhány perc múlva ugyanabban a dresszben kezdhették a találkozót, mert eltérő szerelést a szertárban nem találtak. Az MTK-sok amúgy sérelmezték, hogy a MÁV tulajdonában lévő létesítményben málló vakolat, leesett csempék és festetlen falak között kellett öltözniük."

Szántó Imre: – Nehéz bármit is mondani erre a hírre, ismét találkozhattunk a magyar valósággal…
Hajdú B. István: – Ez a hazai futball 2003-ban. Ez is hozzátartozik, szomorú dolog, hogy ilyen körülmények vannak. Az MTK futballistái akár légkondicionált buszban is öltözhettek volna – már ha azzal érkeznek –, azt viszont nem hiszem, hogy azért már a kezdés előtt hátrányban érezték magukat, mert a hazaiakkal ellentétben ők nem ilyen körülményekhez voltak szokva.
Nyilasi Tibor: – Na, tessék, az egyik oldalon kánaán – lásd még: az előző hír –, a másikon meg szegénység. Ez a kettősség őrli fel az idegeket, és taszítja el a jóérzésű szurkolókat. A stadionprogram jónak indult, ám később leállt, és ez lett a vége: hideg víz és omló vakolat. Így megyünk az Unióba… A szerelésről csak annyit, a televízión keresztül nézve engem is zavart a Haladás fehér ujjú meze, s hogy nem volt váltódressz, az is egyfajta szegénységi bizonyítvány.
Kemény Dénes: – Profi szervezés mellett nem a pályán derül ki, melyik csapat milyen szerelésben játszik. Még szerencse, hogy a vízilabdában általában egy karikán vannak a fehér és a kék sapkák, így a hazaiak bármikor kisegíthetik a vendégeket. Az állapotokról: a Lombard, ugyebár, a MÁV-tól bérli a pályát – nos, remélem, ilyen kiszolgálásért nem sokat fizet…
Mezey György: – Utóbbi az igazi probléma – de nem csupán Szombathelyen, hanem Győrött és sok más városban, ahol hagyták lerobbanni a régi stadionokat. A körülmények méltatlanok az élvonalhoz. Hogy nem volt eltérő színű szerelés, az technikai probléma, amelyet már az idény indulása előtt rendezni kellett volna, igaz, az eset jellemző a honi állapotokra.

"Továbbra is remekel Nagy Tamás csapata, az újonc PMFC. A pécsiek a hét végén 8000 néző előtt, a világítást avató mérkőzésen győzték le a Zalaegerszeget. Érdekesség, hogy a győztes gólt megelőző akciót Mihalecz Péter indította el, márpedig az ellenfél kispadján e találkozón debütált édesapja, Mihalecz István."

Kemény Dénes: – A mama vajon kinek szurkolt? Nem szívesen ültem volna a Mihalecz család vacsoraasztalánál szombat este… Bár a nyolcvanas évek közepén, a Tatabánya játékosaként tevékeny részese voltam az OSC tíz nyolcas legyőzésének, és ellenfelünk kispadján édesapám ült. A meccs után együtt mentünk haza… Szerencsére este azért még kaptam enni.
Szántó Imre: – Nem tudom, milyen gyerek lehetett Mihalecz Péter korábban, ám úgy tűnik, szombaton az apa nem bírt a fiával. Azt azért nem gondolom, hogy emiatt igazán szomorú lett volna a szakember. Az a tény már sokkal jobban idegesítheti, hogy a rábízott csapat az eddigi fordulókban mindössze három gólt szerzett, ugyanakkor tizenhat találatot kapott. Mindez érthetetlen az egerszegiek játékosállományát nézve.
Mezey György: – Csak dicsérni lehet Nagy Tamást, még akkor is, ha valószínűleg a szint nem tartható. Jellemző, hogy az élen azok a gárdák állnak, amelyek százszázalékos odaadással csúsznak-másznak az összecsapásokon – az akarat ma ennyit jelent. Persze, ebben benne van az is, hogy a nagyobb játékerőt képviselő együttesek nem vették kellő komolysággal a "kicsiket”, pedig az odaadás terén példát vehetnének róluk.
Nyilasi Tibor: – Gondolom, a papa egyik szeme sír, a másik pedig nevet. Minden élvonalbeli együttesnek kívánom, hogy korszerű létesítményben fogadhassák a látogatókat, s épüljenek nyolc-tízezer férőhelyes ékszerdobozok – a politikától függetlenül. Az egyik évben még azt hallom, Pécsett nem lesz stadion, kormányváltás után pedig már az ellenkezőjét mondják.
Hajdú B. István: – Az apa büszkébb lehet a fiára, mint a csapatára. A Pécs elkezdett nyerni, kijött nyolcezer néző, és lőn világosság…

"Bodnár László, a Dinamo Kijevből száműzött válogatott védő elmondta, már két éve összetűzésbe került a jelenlegi vezetőedzővel, az akkoriban Valerij Lobanovszkij segítőjeként dolgozó Olekszij Mihajlicsenkóval. Az ukrán csapat keretéből azonban akkor került végleg ki, amikor egy edzőmérkőzésen, miután edzője lecserélte, a földhöz vágta a mezét, és utóbb hiába kért bocsánatot, ez már későinek bizonyult."

Hajdú B. István: – Tudomásul kell venni: a profivilágban az edző és a játékos konfliktusából mindig az előbbi jön ki győztesen. Rivaldo sem bír Carlo Ancelottival, ráadásul Olekszij Mihajlicsenko legenda Kijevben, és nem mellékesen szakvezető is… Bodnár Lászlót ennek ellenére tartom olyan futballistának, aki talál magának egy hasonló színvonalat képviselő együttest, még akkor is, ha "Boci” most nagy marhaságot csinált.
Kemény Dénes: – Mihajlicsenkót láttam játszani a Sampdoriában – kiváló labdarúgó volt. Hogy edzőként milyen, nem tudhatom, de Bodnár lehetett volna megfontoltabb. Nyilvánvaló, dresszt a földhöz vágni nem szabad, ellenkező esetben viselni kell a következményeket. Bölcs akkor lett volna, ha nem ad esélyt a büntetésre.
Szántó Imre: – A nevelésnek azért ez egy szélsőséges megnyilvánulása… Talán, ha a kijeviek egykori remek futballistája a makarenkói nevelés elvét követi, akkor megmarad egy több poszton bevethető, ahogy hallom, kiváló fizikai mutatókkal büszkélkedő játékosa, nekünk pedig a tudat, hogy eggyel több, jegyzett klubban futballozó profink van a nagyvilágban.
Mezey György: – Bodnár László most megtanulta, milyen hozzáállást követel a profivilág. Mihajlicsenko technikás játékos volt, de ha Lobanovszkij mondott valamit, a szemét nem merte mozdítani, akár az öltözőt is feltakarította volna. Persze, hogy ilyen múlttal nem viseli el, ha egy futballistája arcokat vág vagy éppen földhöz vágja a mezét.
Nyilasi Tibor: – Mind a nyugati, mind a keleti profivilágban csínján kell bánni a mezdobálással, ez bizony főbenjáró bűn. Edzőkorában Dalnoki Jenő is kizavarta azt a játékost az öltözőből, aki rálépett a pólójára. Azért félő, nem csak ez okozta a kenyértörést: nehéz megszokni a Dinamo Kijevet körülvevő légkört, még annak is, aki beleszületik. 1975-ben Sevillában játszottunk a Fradival a Dinamo ellen, és amíg mi kimehettünk a szállodából vásárolni, Blohinékat szinte karanténban őrizték. Arrafelé a játékosok hétfő reggel nyolc órakor edzőtáborba vonulnak, és talán hónapokig nem hagyhatják el azt…