NB I B: Kecskemét-Vác 0-1

BORBÉLY KÁROLYBORBÉLY KÁROLY
2003.09.06. 22:59
Címkék
SÁRGA LAP
Kislőrincz (akasztotta Komódit) a 24., Bari (visszahúzta Kislőrinczet) a 29., Hirt (akasztotta Barna Zsoltot) a 49., Somogyi (buktatta Milét) a 69., Zahorecz (reklamálásért) a 74., Barna Zs. (buktatta Szabó Zoltánt) a 89. percben

SZÖGLETARÁNY: 2:3 (1:1)
39. perc: Zachar senkitől sem zavartatva, harminc méterről célba vette a kaput, a labda Kiss Péter hátán irányt változtatva a balra elmozduló Nagy Zsolt mellett a kapu közepében landolt. 0–1

A hétközi Magyar Kupa-vereség (a bajnok MTK Hungária 3–0-ás győzelemmel tért haza Kecskemétről) és az ezzel együtt járó kiesés után a bajnokságban igyekezett gyógyírt keresni Ioan Patrascu alakulata. A házigazdák a váciak elleni ütközetig százszázalékosnak vallhatták magukat a kiírásban, ráadásul az eddigi bajnoki fellépéseiken még gólt sem kaptak, az előjelek tehát legalábbis kedvezőek voltak a dunakanyariak vendégjátéka előtt.
A mérkőzés kezdeti szakaszában ennek ellenére Sándor István tanítványai szája íze szerint alakultak az események, mi több, szerencsés góllal a vezetést is megszerezték. Ezután nagyobb sebességre kapcsolt a KTE, de a szünetig nem tudott egyenlíteni a vendéglátó együttes, amely a második játékrészben kapuja elé szögezte a Vácot. Ám mivel az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, azaz a kecskeméti futballisták nem koncentráltak eléggé, hiába vezetett formás támadásokat a házigazdák csapata, nem sikerült egalizálnia. Egy szerencsés góllal sikerült megszereznie a három pontot a vendégeknek, és hiába támadott nagy erőkkel a hazai gárda, nem tudta feltörni a váciak védelmét az egyébként döntetlenszagú meccsen.

Mestermérleg
Ioan Patrascu:
– Nagy árat kellett fizetnünk a szerdai kupameccsért, rosszul játszottunk, sok hibával és ez vezetett a vereséghez.
Sándor István: – Egy nagyon jó csapat ellen sikerült három pontot szereznünk, és ez komoly tett. Sok sikert kívánok a Kecskemétnek a bajnokságban.
Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
3 perce

Önfeledt ünneplés helyett menekülés a hőség elől – Függetlenség Napja Philadelphiában

Foci vb 2026
20 perce

Galsy rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
26 perce

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
27 perce

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
58 perce

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
1 órája

Anthony Taylor kapta a Portugália–Spanyolország rangadót

Foci vb 2026
1 órája

Unahi ismét betalált, eldőlt?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik