Parkolópályán két légiós

H. B.H. B.
2003.08.26. 22:06
Címkék
A bajnokság negyedik fordulójában a Győr megszerezte szezonbeli első gólját, és ezzel megszakadt a zöld-fehérek múlt év november 9-e óta tartó hazai nyeretlenségi sorozata.
A sikernek azonban ára volt. Alekszandar Bajevszki ugyanis a Békéscsaba elleni találkozó második félidejében vállsérülést szenvedett, és le kellett cserélni. Állapota nem sokat javult, egyelőre nem látogatja az edzéseket. A szombati mérkőzés napján belázasodott, és vírusos fertőzésben megbetegedett Németh Norbert, a szombati gólszerző Kalina Tibor hasfalhúzódást szenvedett, de nem edzhet egyelőre Herczeg Miklós és Nyilas Elek, valamint a vasárnapi juniormérkőzésen bokájára rúgást kapó, s ezért ugyancsak lecserélt Oross Márton sem.Ami az elmúlt nyáron szerződtetett Darko Peric és Goran Jovanovics sorsát illeti, Varga Zoltán szakmai igazgató elmondta: mindkét légiós teljesítményével elégedetlen, emiatt már több ízben is elbeszélgetett velük, s kérte, változtassanak a hozzáállásukon. Ôk azonban a szakember szerint megsértődtek, ezért Varga Zoltán mindkettőjüket a juniorcsapathoz irányította át, de ott is inkább a fiatalokat szerepeltetik, így a horvát és a szeb futballista egyáltalán nem jut szóhoz… Győri ETO FC–Dibba Al-Hissin (arab emírátusokbeli) 1–3 (0–2)
Győr, 100 néző. V: Ábrahám T.
GYÔR, első félidő: Sebők Zs. – Jancetic, Stark, Böjte, Horváth R. – Imrik, Miriuca, Jäkl, Aranitovics – Nicsenko, Varga Z. Második félidő: Krass – Kartelo – Imrik, Regedei, Krivics, Geri – Jancetic, Gjosevszki, Nagy T. – Nicsenko, Priskin
G: Hisham (öngól), ill. Halid, Rodrego (11-esből), Marino
Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
4 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája