Kezesség a drukkerekért

Az atyát azért is tessenek szó szerint érteni, mert a glasgow-i egylet életre keltője a szegény gyerekek sorsát a szívén viselő katolikus Mária Társaság egyik vezetője, Walfrid barát volt. Talán maga a (futball)barát sem gondolta volna, hogy a következő 115 esztendőben mesés sikereket könyvelhet el a smaragdzöld-fehér csíkos szerelésük miatt Skócia-szerte – minő meglepetés – "csíkosoknak” becézett társulat. A rövid dicsőséglista (csak a legfontosabbakat említjük): az 1966–67-es szezon vége felé begyűjtött BEK-trófea mellett 38 bajnoki cím, valamint 31 kupagyőzelem okán verhetik a mellüket a Celtic drukkerei. Rögvest tegyük hozzá, a Hungária szurkolói sem panaszkodhatnak: ők a 22 bajnoki aranyon kívül 12 kupaelsőséggel büszkélkedhetnek.
A vendégekre visszatérve: noha a kelták nemrég közzétett All Star együttesében a maiak közül senkinek sem jutott hely, még véletlenül se higgyük, hogy a Ferihegyi repülőtéren kedd kora délután landoló chartergépről egy kézlegyintéssel elintézhető labdarúgók kászálódtak le. Mert valljuk be, az elmúlt 115 év legjobbjaiból összeállított Bonner – McGrain, Clark, McNeill, Gemmell – Johnstone, McStay, Murdoch, Auld – Dalglish, Lennox féle tizenegybe bekerülni majdhogynem egyenlő a lehetetlennel. A kezdőnek semmiképp sem titulálható csapatot összeállítók egyébként két embert a kispadra is leültettek, egyikük Frank McAvennie, másikuk a holland Pierre van Hooijdonk. Azt csak remélni tudjuk, hogy a Celtic idei BL-szereplése miatt nem kell, mondjuk, Henrik Larssont a keretbe követelni…
A reptérről a margitszigeti Grand Hotelig buszozó delegáció amúgy a Magyarországot "megszálló” skót sereg egy százalékát teszi ki, a hírek szerint ugyanis ötezer Celtic-hívő vált jegyet a szerdai selejtezőre. Itt jegyezzük meg (és ebben a mai, "hátbatámadós” világban tényleg jegyezzük meg): 1888 óta a glasgow-i szurkolók közül senkit sem vettek őrizetbe rendbontásért. Mint azt Ronnie Hawthorn, a klub technikai vezetője elújságolta, a Celtic minden drukkeréért kezességet vállal. Vannak egy páran, Skócián kívül 80 ezer rajongót tartanak nyilván, Skócián belül még többet…
Arra már a klub internetes oldalán bukkantunk (döbbentünk…) rá, hogy az illetékesek a külföldi túrák előtt rendre hasznos információkkal látják el a csapat hűséges kísérőit. A pesti kirándulás előtt például azt igyekezték a szurkolók agyába vésni, hogy az útlevelüket mindig tartsák maguknál; hogy vigyázzanak a zsebtolvajokra (különösen a buszokon, a villamosokon és a piacokon…); hogy ne legyen náluk sok készpénz; hogy azok, akik autót bérelnek, ne vezessenek ittasan; és hogy a Puskás Ferenc-stadiont a legkönnyebben a "piros” metróval tudják megközelíteni. Fájdalom, a Halászbástyáról, a Nemzeti Múzeumról, a Lánchídról vagy a Parlamentről szó sem esett…
Arról viszont essék szó, hogy Pisont István személyében akad egy hazai futballista, aki pályára lépett már a skótok ellen. Három éve történt, hogy az egykori kispesti "király” az izraeli Hapoel Tel-Aviv légiósaként egy UEFA-kupa-csata keretében kifutott a Celtic Park gyepére.
"A kezdőkörben felnéztem, és csupa zöld-fehér mezes embert láttam magam körül, voltak vagy ötvenezren – elevenítette fel az első találkozás pillanatait az MTK labdarúgója. – Ezek után aligha kell ecsetelnem, milyen csodálatos hangulatot teremtettek a drukkerek. Persze nem ezért kaptunk ki kettő nullára, hanem azért, mert a házigazdák ennyivel jobbak voltak. Az más kérdés, hogy kihagytunk egy büntetőt… A visszavágó aztán nem hozott gólt, így búcsúra kényszerültünk, ám a kiesés ellenére jó szívvel gondolok vissza arra a párharcra.”
A skótok akkori keretéből Stilian Petrovval, Paul Lamberttel és Larssonnal újra összeakadhat a nyáron hazatért középpályás, ellenben az 1988-as Celticet már senki sem képviseli a magyar fővárosban. Bezzeg Pisont István akkor is testközelből figyelhette a keltákat: a Bp. Honvéd a BEK első fordulójában csapott össze az akkori skót bajnokkal.
"A juniorgárda játékosaként a lelátón ültem, és máig előttem van, ahogy Fodor Imre a jobbösszekötő helyéről betekeri a szabadrúgást. Azzal nyertünk egy nullára, kár, hogy kint beleszaladtunk egy négyesbe. A nulla négyet természetesen most nem fogadnám el, de az egy nullás itthoni győzelmünket azonnal aláírnám. Látom a többieken, alig várják már, hogy elkezdődjön a mérkőzés. Tudja, a fiatalok meg akarják mutatni, mire képesek, mi, öregek pedig úgy vagyunk vele, ez az utolsó lehetőségünk, hogy valami nagyot alkossunk. Hiszem, hogy ebből csak jó sülhet ki.”