Szeged-Balassagyarmat: Vereséggel kezdte az idényt a szegedi együttes

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2003.08.09. 23:46
Címkék
Újra profi – vagyis másodosztályú futball volt Szegeden –, ám az NB I B-s rajt nem sikerült túl jól…
Pedig a nézők jöttek szép számmal, mintegy ezerkétszáz labdarúgást kedvelő gyűlt össze Szegeden, ahol az első fordulóban a tavalyi évadhoz képest némileg meggyengült Balassagyarmat vendégeskedett.
Az újonc szegediek nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe és az első félórában többször is veszélyeztették Szabó I Csaba kapuját. A félidő hajrájában szép lassan fölénybe került a Balassagyarmat, amit egyebek mellett Csatlós Csaba érvénytelenített fejes gólja, továbbá Szabó II Csaba helyzete is jelzett. Szünet után is élvezhető volt a játék, végül az egyenrangú ellenfelek küzdelméből a kapu előtt valamivel határozottabb vendégek kerültek ki győztesen.

SÁRGA LAP
Ivitz (Turján gáncsolásáért) a 33., Csúri (Rubintot buktatta) a 42., Csatlós (megrúgta Dórát) a 44., Rubint (Kulacsik gáncsolásáért) az 53., Bardi (szándékos kezezésért) a 64., Rácz (Mohácsi buktatásáért) a 72. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:3 (3:1)

72. perc: Mohácsi a szegedi kaputól harminc méterre, a bal oldalon szabadrúgásból ívelt középre és az ötösön helyezkedő Lenkey öt méterről, fejjel a léc alá csúsztatta a labdát.
0–1

Mestermérleg
Szalai István:
– Sok tanulsággal szolgált a mérkőzés, hétfőtől igyekszünk profitálni a történtekből.
Kis Károly: – Nagyszerű érzés győzelemmel kezdeni az idényt. Tudtuk, hogy nehéz kilencven perc vár ránk az újonc otthonában, de úgy érzem, győzelmünk megérdemelt.
Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
19 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
22 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
52 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
54 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik