Amikor a nyáron egyértelművé vált, hogy nyolcévi légióskodás után ismét a magyar bajnokságban futballozik majd, nagyon sokan kíváncsian várták, hogy milyen teljesítményre lesz képes. Azzal mindenki tisztában volt, hogy korábban a legnagyobb közönségkedvencnek ("királynak ) számított Kispesten, mint ahogy azon sem lepődött meg senki, hogy később Izraelben is a sztárok közé tartozott. Nem lehetett őt nem szeretni, és nem csak azért, mert játékával messze kiemelkedett a magyar átlagból. Soha senkivel nem éreztette, hogy ő egy kicsivel is több, mint bármelyik játékostársa, mindig megmaradt annak a szerény vidéki gyereknek, aki valamikor Gádorosról indult el.
Szerdán, a Helsingin JK–MTK Hungária Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján sokáig úgy tűnt, hogy ezúttal nem neki osztották a főszerepet, aztán a második félidő derekán pályára lépett, és úgy futballozott, mint a legjobb időszakában. Bejátszotta az egész pályát, rengeteget volt játékban, gólhelyzetet dolgozott ki, kapufát lőtt – összefoglalva, nagyot lendített csapata játékán.Kevesen látták őt ezúttal a kék-fehérek szimpatizánsai közül, ám akik szemtanúi lehettek Pisont István játékának, azok nagy valószínűséggel a szívükbe zárták a középpályást.
Pisont István (balra) nem rivalizál, elfogadja, ha az edzôje csak csereként számít rá, és ô az, aki mindent megbeszél Illés Bélával (Fotó: Németh Ferenc)
Pisont István (balra) nem rivalizál, elfogadja, ha az edzôje csak csereként számít rá, és ô az, aki mindent megbeszél Illés Bélával (Fotó: Németh Ferenc)
Pisont István (balra) nem rivalizál, elfogadja, ha az edzôje csak csereként számít rá, és ô az, aki mindent megbeszél Illés Bélával (Fotó: Németh Ferenc)
Pisont István (balra) nem rivalizál, elfogadja, ha az edzôje csak csereként számít rá, és ô az, aki mindent megbeszél Illés Bélával (Fotó: Németh Ferenc)
– Úgy tudom, a HJK elleni találkozót megelőző utolsó magyarországi edzésen még úgy gyakorolt az MTK, hogy Pisont István a kezdő tizenegyben kap majd helyet Helsinkiben. Nagyon csalódott volt, amikor kedden este kiderült, hogy Egervári Sándor mégiscsak a tartalékok közé jelöli? – Nem voltam csalódott, már csak azért sem, mert mindig, minden körülmények között tiszteletben tartom az edzőim döntését – mondta Pisont István. – Szerencsére az MTK jelenlegi kerete van olyan erős, hogy a futballisták közül bárki gond nélkül bevethető, és ezúttal a csapatérdek azt kívánta, hogy Goran Jezdimirovics kezdjen helyettem a középpályán. Egyébként tisztában vagyok azzal, hogy fizikálisan van lemaradásom a többiekkel szemben, éppen ezért jelen pillanatban a néhány perces játéklehetőségeknek is tudok örülni. – A lelátóról nézve nem tűnt túl biztatónak az első játékrész. Ön a kispadról milyennek látta ezt a negyvenöt percet? – Nagyon izgultam amiatt, hogy ne kapjunk gólt. Akkor teljesen ledermedtem, amikor Végh Zoltán ütközött Mika Kottilával, a játékvezető nem sípolt, és végül valamelyik hazai játékos hatalmas helyzetben a kapu mellé gurította a labdát. Annak ellenére, hogy lehetett volna többet is nálunk a labda, a védekezésünkkel nem volt különösebb probléma, igaz, támadásban a reméltnél kevesebbet tudtunk nyújtani. – Azért abban csak reménykedett, hogy valamikor sor kerül majd a játékára? – Általában megbeszélem Egervári Sándorral, hogy mi várható a mérkőzéssel kapcsolatban, de azt is tudni kell, hogy mindig a meccshelyzet hozza, kit mikor állít be. Azért bevallom, bíztam abban, hogy pályára léphetek majd. – Tudom, nem jár majd a föld felett tíz centiméterrel, ha azt mondom: nagy szerepe van abban, hogy az MTK végül a vereség ellenére ki tudta harcolni a továbbjutást. – Az edzőm azt kérte, hogy lehetőleg próbáljam meg az ellenfél térfelén tartani a labdát. Talán sikerült megvalósítani az elképzeléseket valamelyest, hiszen ebben az időszakban három komoly helyzetünk is adódott. Csak az bosszantott, hogy amikor kapufát lőttem, néhány centit tévedtem, és ezért egészen a mérkőzés lefújásáig nem tudott megnyugodni a csapat. De ez nem baj, az idő előrehaladtával egyre jobban megértjük majd egymást. Nyolc év után ismét egy új közegbe kerültem, és ahogy egyre jobban megérezzük egymás gondolatait, úgy lesz jobb a játék is. Egyedül az aggaszt, hogy a szerda–szombati ritmusban nem lehet komoly fizikai edzéseket tartani, így tovább tart, amíg utolérem magam. De tudja, mit? Nem bánnám, ha még sokáig ebben a rimusban futballoznánk, akkor ugyanis sokáig versenyben maradna az MTK a nemzetközi porondon. – A jelenlegi MTK mire lehet képes az UEFA-kupa döntőjének legutóbbi vesztese, a Celtic ellen? – Azt kell elérnünk, hogy olyan szemléletben futballozzunk, mint két évvel ezelőtt az akkori csapatom, a Hapoel Tel-Aviv. Az izraeli alakulattal úgy értünk el komoly sikereket, hogy csúsztunk-másztunk a pályán, ennek a tulajdonságnak nálunk is alapkövetelménynek kell lennie. Aztán mindig lesz valaki, akár Illés Béla, akár Torghelle Sándor, aki egy villanással eldönti a mecscset. Örülök annak, hogy idehaza kezdünk a skótok ellen, hiszen így nulláról indulunk, közönségvonzó találkozót játszhatunk, és hiszem, hogy bármi megtörténhet. Korábban, amikor a Hapoellel Parmában futballoztunk, a hazai döntetlen után már kettő nullára vezettünk a gólommal, és nem tagadom, sírtam, amikor a hálóba találtam. Kívánom valamennyi társamnak azt, hogy hasonlókat érezzen, mint akkor én. Esetleg már szerdán a Celtic ellen…
