Sopron: Bognár Györgyöt feljelenti a Matáv

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.07.18. 22:58
Címkék
A bulvársajtóban és az interneten immár napok óta keringenek a híresztelések Bognár György, a Matáv Sopron múlt héten távozott ügyvezető igazgatójának menesztéséről.
Hivatalosan még pénteken sem fogalmazta meg a klubvezetés Bognár György távozásának okait, ám elképzelhető, hogy erre már nem kell sokáig várni. A Matáv Sopron jogi képviselője ugyanis sikkasztás vádjával – és ezt a klub egyik vezetője is megerősítette lapunknak – hétfőn rendőrségi feljelentést tehet Bognár György ellen. A szakembernek (aki tíz hónapig töltötte be Sopronban az ügyvezetői posztot) péntekig adtak haladékot a tulajdonosok, hogy megkezdje a tartozás törlesztését, ám ez eleddig nem történt meg. A neve elhallgatását kérő soproni vezető azt is elmondta, az egykori 50-szeres válogatottat több mint tizenhárommillió forint elsikkasztásával vádolja a klub. Az elöljáró hozzátette még, Bognár György szerintük a csapat átigazolási tranzakcióinál és a labdarúgó kft. számlájáról vett el jelentős összegeket.
Legfrissebb hírek

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
6 perce

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
27 perce

Nagyon megéri inni! – Moncz Attila publicisztikája

Foci vb 2026
27 perce

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
27 perce

Ronald Koeman a kiesés után távozik a holland válogatott éléről

Foci vb 2026
28 perce

Elkezdődött a Franciaország–Svédország összecsapás!

Foci vb 2026
52 perce

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
57 perce

Szurkolói pillanatképek New Jersey-ben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik