Ligatanács: Minden nevezés elfogadva

2003.07.01. 22:16
Címkék
Elfogadta az élvonalbeli futballbajnokság 20032004-es évadjára jelentkező 12 sportvállalkozás nevezését keddi ülésén az első osztályú futballcégek tulajdonos-képviselői által alkotott ligatanács. Így az első osztályban az MTK Hungária FC, a Ferencváros, a Debreceni VSC-MegaForce, az Újpest FC, a Balaton FC Siófok, a Győri ETO FC, a ZTE, a Videoton FCF, a Matáv Sopron, az Előre FC Békéscsaba, valamint feljutóként a Pécsi MFC és a Lombard FC Haladás szerepelhet.
Klement Tibor, a Magyar Labdarúgóliga (MLL) szervezési és szakmai ügyvezetőigazgató-helyettese a délelőtt 11 órakor kezdődött és csaknem öt órán át tartó megbeszélés után azt mondta, az MTK, a ZTE, a Győr, a Sopron és a Debrecen dokumentumait minden fenntartás nélkül elfogadták, a Pécs, illetve a Békéscsaba esetében előírták, hogy augusztus 31-ig meg kell oldani a pályák világítását, és ez ügyben a csapatok a Sportfolió Kht. közreműködésére számíthatnak. Az Újpest FC vezetői olyan nevezést nyújtottak be, amelyben a futballcsapat éves költségvetésének legalább 75 százalékára csak részben jelölték meg a fedezetet. A hiányzó részre a játékoseladásokról szóló szerződéseket, illetve a tulajdonosi garanciavállalást július 7-ig kell bemutatniuk a lila-fehéreknek. A köztudottan nehéz anyagi helyzetben rajtoló Balaton FC Siófok gazdálkodásának ellenőrzésére a ligatanács felügyelőbiztost rendelt ki, és ennek költségeit az MLL állja. Klement Tibor a siófokiak nevezését ezzel együtt korrektnek minősítette, kiemelve, hogy a kft. tartozásainak nagyobbik részét már átütemezte, a fennmaradó részre pedig július 7-ig köteles benyújtani a tulajdonos a garanciavállalást. A társaság tehát megállapodott azzal a legutóbbi bajnokságban foglalkoztatott két labdarúgóval, Schultz Leventével és Grósz Róberttel is, akik eddig nem akarták elfogadni szerződésük felbontását, illetve követeléseik átütemezését. Az Új Lombard jogelődje, a Haladás Kft. 60 milliós tartozást halmozott fel a ligával szemben, amit négy félév alatt köteles törleszteni, az erre vonatkozó kezességvállalást július 7-ig kell bemutatni. A Videoton jelentkezésével kapcsolatban Szieben László, az MLL igazgatója azt mondta, a legtöbb gond ezzel a nevezéssel volt: a székesfehérváriaknak – ugyancsak felügyelőbiztos közreműködése mellett – hétfőig kell megoldást találniuk arra a problémára, hogy jelenleg negatív a kft. saját tőkéje.A Ferencváros az utolsó napra hagyta nevezésének véglegesítését. Mint azt keddi számunkban jeleztük, Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója olyan utasítást kapott a részvénytársaság tulajdonosaitól, hogy vonja vissza a jogfenntartással kapcsolatos igényét, hiszen az MLSZ és a ligatanács korábbi határozatai előírják a marketingjogok együttes értékesítését. Nos, Szeiler József a ligatanács ülésének kezdete előtt visszavonta a jogfenntartási nyilatkozatot, s mivel az egyéb függőben lévő kérdésekben – így például a DVSC-meccs kapcsán az FTC Rt.-re kirótt pénzbüntetés ügyében – szintén megállapodás született, a Fradi nevezését is elfogadták.Szieben László az ülést követően elmondta, a futballvállalkozások elfogadták az MLL azon javaslatát, hogy kisebb költségvetésből gazdálkodjanak. A következő szezonban az UEFA-kupában érdekelt FTC és DVSC kivételével – eltérő nagyságban – jelentősen csökkentették bérjellegű kiadásaikat. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy több csapatnál előtérbe kerülhet a fiatalok szerepeltetése. Klement Tibor ekképp öszszegezte a tanácskozás tapasztalatait: "A ligatanács voltaképpen csak pontosításokra és egyéb formai javításokra kötelezte a futballvállalkozásokat. Ezek általában olyan hibák, amelyek – biztos vagyok benne –egy hét alatt kiküszöbölhetők.” Arra a kérdésre, mi történik, ha mégsem sikerül maradéktalanul teljesíteni az előírtakat, Klement azt válaszolta, akkor a legjobb kieső térhet vissza az élvonalba.Az NB I-es bajnokság sorsolását július 10-én tartják meg.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
7 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
7 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
9 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik