A kupameccsre készülnek

H. B.H. B.
2003.06.19. 22:52
Címkék
Szombaton megkezdődnek a 2003. évi Intertotó-kupa küzdelmei  Magyarországot a Videoton mellett a Győri ETO FC képviseli."Hétfőn kezdtük a felkészülést, és bizony gondokkal küszködünk  mondta Varga Zoltán szakmai igazgató.
– Az újonnan igazolt játékosok közül Nyilas Elek csak június huszonhatodikán kapcsolódik be az edzésekbe, tehát rá szombaton még nem számíthatok. Alekszandar Bajevszki, továbbá a főiskolai vizsgakötelezettségei miatt Németh Gábor érkezését csak péntekre várom. Stark Péter ugyan már elkezdte az edzéseket, de szombaton még nem léphet pályára, miként a műtéten átesett és jelenleg lábadozó Igor Nicsenko is csak nézőként lesz jelen a találkozón. Daniel Gjosevszki játékengedélye még nem érkezett meg, s ezért a várható kezdőcsapatnak még csak a körvonalai alakultak ki a fejemben.”Németh Imrének, a klub nemzetközi ügyintézőjének közvetítésével szerdán Győrbe érkezett a Dinamo Zagreb két futballistája, a 22 éves Daniel Krivics, aki bal oldali középpályásként bevethető, továbbá a 27 éves, többszörös bosnyák válogatott csatár, Ernisa Mesarovics. A játékosokat Varga Zoltán a szerda esti, egymás elleni mérkőzésen szerette volna kipróbálni, erre azonban nem került sor, mivel menedzserük – aláírt szerződés híján – nem engedte pályára lépni őket. Különben is: azt az álláspontot képviselik, hogy válogatott labdarúgóhoz méltatlan lenne, hogy próbajátékon venne részt… Ezzel szemben a győriek szakmai igazgatója amondó, hogy látatlanban nem kívánja szerződtetni a játékosokat. A zágrábi küldöttség tagjai ezek után hazautaztak, de kedden újra Győrbe érkeznek és tovább tárgyalnak az ETO vezetőivel. Varga Zoltán tájékoztatása szerint hétfőn, június 23-án két grúz és két szerb-montenegrói labdarúgó érkezik Győrbe.A szerda esti, egymás elleni játék során sokan kérdezték, hogy ki az az új játékos az első csapat védelmének tengelyében? Nos, az "új” fiú nem volt más, mint Salamon Miklós, aki a nyári szünet alatt levágatta a lobogó, hosszú haját és az új frizurájával szinte képtelenség volt felismerni…A szombat esti Ethnikosz Ahnas elleni mérkőzés 20 órakor kezdődik, a találkozót 500 forintos belépőjegy megvételével lehet megtekinteni, de a bérletesek jegyváltás nélkül tekinthetik meg a meccset, amelynek a visszavágója június 28-án Larnacában lesz.
Legfrissebb hírek

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
13 perce

Férfi kézilabda-vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
23 perce

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
56 perce

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
1 órája

Molnár Attila: Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni!

Atlétika
1 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
1 órája

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
1 órája

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik