Siófok: A flaskákba csak víz került

2003.06.18. 20:57
Címkék
Debreczeni Tibor gyúró szerda reggel kivitte magával a pálya szélére a sárga energiaitalos flaskákat, amikbe  mint elmondta  ez alkalommal csak vizet töltött.
Hiába, szegény ember vízzel főz… Így kezdődött a felkészülés a Balaton FC-nél, amely e hét végéig kapott haladékot a labdarúgóligától, hogy megerősítse nevezését a következő bajnokságra. Mivel a legutóbbi évadban szerepelt keret tagjainak szerződését felbontották – mint ismertes, csak két futballista, Grósz Róbert és Schultz Levente nem egyezett ebbe a közös megegyezéses válásba –, nagy kérdés volt, kik lesznek ott az első gyakorláson. Nos, a kft. vezetői által a tréningek irányítására felkért eddigi utánpótlás-szakágvezető, Horváth Károly mindössze tizenkét futballistát – köztük három juniort – számlálhatott össze a pályára vonuláskor. Az összkép azonban ennél kedvezőbb, hiszen feltűnt a pálya szélén Kovács Péter, Csordás Csaba, Soós Krisztián és Almir Filipovics is, és a még mindig csak lábadozó Sipeki István is maradna, sőt, a sürgős elfoglaltság miatt távollévő Kuttor Attilával is számolhatnak a siófokiak.Ami a távozókat illeti: Németh Gábor kapusnak Szombathelyről és Sopronból van ajánlata, a Videotonhoz távozott Csank János vezetőedző pedig állítólag egy egész sor labdarúgót vinne magával, így a teljes védelem, vagyis Alekszandar Pantics, Pusztai Olivér és Koller Ákos követheti a szakembert. Nem kizárt, hogy Schwarcz Zoltán is Videoton-futballista lesz – feltéve ha ausztriai próbajátéka nem sikerül.Horváth Károly – aki még 1966-ban érkezett Siófokra, és már labdarúgó-pályafutása közben edzősködni kezdett, sőt, volt idő, amikor egy személyben a technikai vezető, a pályaedző és a kapusedző teendőit is ellátta – ezen a héten naponta egy edzést vezényel. Ennél hosszabb távra egyelőre nagy merészség lenne tervezni… A szakember lelkesedésére egyébként mi sem jellemzőbb, mint hogy a labdarúgói által a lelátóra rúgott labdákat maga szedte össze a gyakorlás befejezése után.
Legfrissebb hírek

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették új klubjánál

Labdarúgó NB I
7 perce

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
48 perce

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
8 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
8 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
8 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
8 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
9 órája