Fradi-pálya – háborús övezet

Kitépték helyéből a klubház felöli kaput, szétszaggatták a hálót, de nem kímélték az öltözőbe robogó futballistákat sem. Kijutott a csapásokból a hazaiaknak és a vendégeknek is, mégis a legrosszabbul talán Tököli Attila járt, mert a válogatott center fennakadt a partvonal mögött kiépített kordonon, így csak néhány horog és csapott ütés után tudott biztonságos helyre menekülni. A rendezők kissé egyenlőtlen harcot vívtak a klubépületet ostromlókkal, akik hazaárulóknak titulálták az FTC labdarúgóit, az MTK-t és Várszegi Gábort gyalázták, a főtulajdonos Fotex Rt. elnökének távozását követelték – kell-e mondani, nem éppen irodalmi igényességű stílusban. A stadion környékén szolgálatot teljesítő rendőrök ekkor még nem vonultak be a létesítménybe, így jobb híján az indulatok természetes csillapodása oldotta fel a lincshangulatot.
Az össznépi harag idővel a Ferencváros öltözőjére zúdult. A csalódott, felbőszült s vélhetően ittas szurkolók betörték az öltöző ablakait, a játékosoknak ki kellett menekülniük megszokott helyükről. Volt, aki törölközőbe csavarva, volt, aki ruhátlanul futott, védelmet keresve a folyosón és a klubház épületében. Nagysokára megérkeztek a rendőrök, akik érthetetlen okokból jó félóráig távol tartották magukat az eseményektől.
És ettől kezdve már a háború nem a játékosok ellen irányult, hanem a rendőrök voltak a célpontban.
Szörnyű incidens történt a mérkőzés lefújása után. Szentes Lázárt, a Debrecen vezetőedzőjét hátulról egy szurkoló leütötte, egy másik pedig a veséjébe rúgott. A szakvezetőt hiába fogta közre, hiába védte Horváth Béla technikai vezető és Kun Gyula kapusedző, Szentes Lázár a támadás után a földre rogyott, s hordágyon kellett az öltözőbe szállítani, majd mentőt hívtak érte.

Szemtanúk szerint hiába látták a rendőrök, hogy mi történt, érthetetlen módon futni hagyták a támadókat…
Este kilenc órára az Üllői úti stadion környéke még mindig háborús állapotokat idézett.
Ötven-száz tagú csoportok bolyongtak mindenütt, amelyek közepén artikulátlanul üvöltöző, verekedő, lökdösödő fiatalemberek voltak. Egyesek arra vetemedtek, hogy a Népligeti trolivégállomásnál felgyújtottak egy három méter magas reklámtáblát, a lángok öt-hat méter magasba csaptak. Időközben megérkeztek a rohamosztagosok, akiknek nem sikerült rendet tenniük, sőt ekkor szabadultak el igazán az indulatok, sörös- és pezsgősüvegek repkedtek feléjük, de ebben a csatában senki sem sérült meg súlyosan. A kiérkező tűzoltókat a felbőszült tömeg bántalmazta, és nem engedte a gépjárművekből kiszállni. Egyre több rendőr érkezett a helyszínre, s elkélt is a segítség, máskülönben nehezen lehetett megfékezni az ámokfutó tömeget. A rendőrök ekkor rohamlépésben közelítették meg a trolivégállomást, ahol gumibot-ütlegeléssel és könnygáz bevetésével próbálták feloszlatni a tömeget. Mindenfelé köhögő-prüszkölő, szája elé zsebkendőt tartó embert lehetett látni.
Szentes Lázárt eközben a IX. kerületi Merényi Gusztáv Kórházba szállították, ahol azonnal megröntgenezték a veséjét. A szakember sérülése szerencsére nem volt olyan súlyos, hogy bent kellett volna tartani az ambulancián, és már az este folyamán kiengedték. A debreceniek rendőri kísérettel hagyták el a fővárost. Több mint két órával a mérkőzés lefújása után a játékosok az irodákban üldögéltek a sötétben, és keseregtek. Mindegyikük Tököli Attiláért aggódott, aki nem tudott időben az öltözőbe érni. A csatár ebben az évben 26 gólt rúgott zöld-fehér mezben, de erre a szurkolók abban a pillanatban nem voltak tekintettel: ütötték-verték Tökölit. A játékosok szinte kivétel nélkül úgy fogalmaztak, nem akarnak nyilatkozni, és az is kiderült, hogy a csatárnak nincs komolyabb baja, nem találta el úgy ököl, hogy megsérüljön. A csatár sem akart nyilatkozni, bár információnk szerint nem kizárt, hogy az incidens miatt mindenképpen elhagyja a klubot, állítólag első felindulásában még azt is megemlítette, hogy felhagy a futballal.
Garami József szakmai igazgató is a Tököli Attilát ért támadás miatt volt mélységesen lesújtva, szerinte éppen a csatár hajt a legjobban, szinte egymaga nyerte meg a Magyar Kupát a Ferencvárosnak, ám erre a kegyetlen reakcióra senki sem számított.
Noha a csontok (legalábbis a játékosoké) épek maradtak, az egykor legendásan összetartó családként ismert Ferencvárosban (a szurkolók és a futballisták között) most eltört valami.

Másfél órával a mérkőzés lefújása után is rémült arcokat lehetett látni a ferencvárosi klubházban. Játékosok, vezetők, a személyzet tagjai megrökönyödve figyelték a fejleményeket. A zöld-fehérek népszerű játékosa, Gera Zoltán letörve állt az első emeleti folyosó végében – még mindig szerelésbe öltözve:

"Mélységesen szomorú vagyok, nemcsak azért, mert nem sikerült megszerezni a bajnoki címet, hanem azért is, ami a mérkőzés után történt. Erre nem találok szavakat, nehéz lesz elfeledni a történteket. Szerencsére engem nem ütöttek meg, megúsztam, persze ez nem vigasztal, hiszen volt, akit durván bántottak…”