Öt játékost büntettek meg

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.05.15. 22:37
Címkék
Belső fegyelmi tárgyalást tartottak csütörtökön a Lombard FC Haladásnál, tisztázandó, miként történhetett meg, hogy több futballista (köztük a péntek reggel halálos közúti balesetet szenvedett, egykori 16-szoros válogatott Nagy Norbert) a csütörtökről péntekre virradó éjszakát egy szombathelyi szórakozóhelyen töltötte  két nappal az utóbb a tragédia miatt elhalasztott HaladásSzázhalombatta mérkőzés előtt.
Bíró Péter, az NB I B-s futballcég ügyvezető igazgatója, a kft. első fokú fegyelmi bizottságának tagja lapunk kérdésére elmondta: "A tárgyaláson bebizonyosodott hat szerződtetett játékosunk, név szerint Váradi György, Polonkai Attila, Dombai András, Németh Attila és brazil csatárunk, Robson, valamint az elhunyt Nagy Norbert fegyelmi vétsége. A játékosok őszinték voltak, beismerték a hibát, lemondtak fellebbezési jogukról, és elfogadták a rájuk kiszabott büntetést is.”Ami szerint 2003. július 31-ig az érintett öt labdarúgó alapfizetését 50 százalékkal csökkentették, semmilyen prémiumban nem részesülhetnek, és július 1-ig nem látogathatják az első csapat edzéseit – az említett időpontig munkájukat külön szakmai stáb irányítja. Az ügyvezető fontosnak tartotta hangsúlyozni: "A mostani vizsgálatnak semmi köze nincs Nagy Norbert tragikus halálához. Az eljárást mindenképpen lefolytattuk volna, mivel már azelőtt tudomásom volt a futballisták éjszakázásáról, hogy értesültem volna a balesetről és Norbi haláláról.”A Haladás a Kaposvár elleni szombati bajnoki találkozón visszavonultatja Nagy Norbert 4-es számú mezét.
Legfrissebb hírek

Él a mexikói vb-álom, és kiderül, mennyit ér a százszázalékos mérleg

Foci vb 2026
13 perce

Ha június 30. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Ronaldo, Lehmann és Beckham–Simeone

Foci vb 2026
14 perce

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
19 perce

Akár a torna egyik legjobb meccse is lehet az elefántcsontpart–Norvégia találkozó

Foci vb 2026
21 perce

Hat csapatból öt az első számú öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
30 perce

Ronaldo: Amikor Mbappét nézem, eszembe jut a fénykori önmagam

Foci vb 2026
59 perce

Sötét lovak csatája: ezért lehet a vb egyik legjobb meccse az Elefántcsontpart–Norvégia – taktikai szemmel

Foci vb 2026
1 órája

Eladta a ruháit, hogy gyógyíttatni tudja gyermekét a hős paraguayi kapus

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik