Kameruni csatárt várnak Győrben

H. B.H. B.
2003.05.11. 21:09
Címkék
A tavaly november 9-én lejátszott, és az ETO eddigi utolsó hazai győzelmével végződött Dunaferr elleni összecsapásnak 314 fizető nézője volt. Szombaton 402 szurkoló váltott belépőjegyet. Úgy tűnik, megint megérezték a drukkerek, hogy nem lesz pótolhatatlan veszteség, ha kihagyják a meccset. Pedig előzetes fogadkozásokban nem volt hiány&
"Több meghatározó játékosunkra ezúttal sem számíthatok, de győzelemre játszunk” – ígérte a meccs előtt Varga Zoltán, az ETO szakmai igazgatója. "Győrben megszerezzük a három pontot” – mondta kollégája, Szentes Lázár. A két együttes gyenge támadójátéka miatt azonban nem született gól, s a csapatok megosztoztak a pontokon. A győriek gyengélkedése nem újdonság, a rájátszás eddigi hat találkozója közül négyen voltak gólképtelenek."Több mint fél éve tartó hazai nyeretlenségi sorozatunk oka elsősorban az, hogy a keretünkben nincsenek igazán gólerős játékosok – fejtegette Varga Zoltán. – Ráadásul sorozatban nélkülözzük a házi gólkirály Szanyó Károlyt, valamint Igor Nicsenkót és Baumgartner Attilát.” Győrött tehát jelenleg csak kinevezett csatárok vannak, ezért is tekintik fontos feladatnak egy gólerős támadó igazolását, aki a hírek szerint Kamerunból érkezhet.
Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
13 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája