Pécs - Tető kerül az új lelátók fölé

H. L.H. L.
2003.05.07. 22:12
Címkék
Pécsett sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ülésezett a PMFC tulajdonosi bizottsága. A tanácskozáson  mint azt Petrovits József, a pécsi önkormányzat sportbizottságának vezetője közölte  megállapodás született arról, hogy Újmecsekalján, a PMFC jelenlegi otthonában idén szeptemberben elkezdődik a stadion rekonstrukciója.
A tervek már megvannak, a közbeszerzési pályázat elbírálása után indulhat az építkezés, amelynek első ütemében – ebben az esztendőben – az 5100 férőhelyes déli lelátó, a VIP-páholy és a parkoló készül el. A beruházásra 2003-ban 600 millió forint áll rendelkezésre, ebből 400 milliót a sportminisztérium, 200 milliót pedig a pécsi önkormányzat áll.A 13 ezresre tervezett stadion teljesen 2005-re készül el, addigra a villanyvilágítás is meglesz, az újonnan épülő lelátókat pedig befedik. A klubház mellett hotel épül, és a stadion egy újonnan kialakítandó műfüves és egy füves edzőpályával egészül ki. A beruházás összköltsége 1.4–1.5 milliárd forint.Az ősszel kezdődő rekonstrukció nem zavarja a szakmai munkát, a PMFC ősszel is Újmecsekalján játssza – a pécsiek reményei szerint immár élvonalbeli – hazai bajnoki mérkőzéseit.
Legfrissebb hírek

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
24 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
44 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
52 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
58 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
1 órája