Játékossors - Megegyezett a görög elnökkel

B. G.B. G.
2003.05.07. 22:15
Címkék
Hosszú idő után sikerült egyezségre jutnia Pinte Attilának volt klubja, a Panioniosz elnökével. A szlovák válogatott labdarúgó korábban szerződésszegés miatt feljelentette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél a görög egyesületet, ám a FIFA  mivel a Panioniosz ellen időközben csődeljárást rendeltek el  nem tudott döntést hozni az ügyben, így viszont Pinte sem kaphatta meg a játékengedélyt.
Ezért a játékos – noha hónapokkal ezelőtt megállapodott a győri vezetőkkel, sőt, már az ETO-val készült – nem igazolhatott a zöld-fehérekhez, és nem léphetett pályára a magyar bajnokságban. Pinte Attila jobb híján visszatért Athénba, és az elmúlt napokban megpróbálta jobb belátásra bírni a Panioniosz elnökét.Nos, Achilleasz Beosz a korábbiakkal ellentétben ezúttal derűsebb kedvében volt, és cserébe, hogy Pinte visszavonja a klub elleni feljelentését, felajánlotta a szerződésbontást, némi pénzt és a futballista papírjait. Pinte Attila természetesen elfogadta e feltételt, és már kérte is a FIFA-t, hogy zárja le az aktát.A jelenleg a szlovák harmadosztályban szereplő Bacsfánál tréningező 32 esztendős játékos úgy tervezi, a nyáron ismét visszatér Magyarországra.
Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
3 perce

Az Everton fontos meccset nyert a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
8 perce

Több mint 22 ezren tekintették meg szombaton a Bajnokok Ligája trófeáját a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
28 perce

A Cremonese 15 forduló után újra bajnokit tudott nyerni; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
37 perce

Négy arany maradt a hazai ringben a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
42 perce

Öt góllal kikapott az Odensétől, nagy bravúr kellene a DVSC-nek a női kézi BL-ben a negyeddöntőhöz

Kézilabda
1 órája

Molnár Attila a 6. helyen végzett a toruni fedett pályás atlétikai vb-n

Atlétika
1 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik