NB I B: REAC - Büki TK 0-1

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
2003.05.04. 23:19
Címkék
GÓLSZERZŐ
Mihalecz P. a 22. percben Kőrösi kiugratását követően hét méterről a jobb alsó sarokba gurította a labdát (0–1)
SÁRGA LAP
Zsebe (Burzi visszarántásáért) az 54., Jagodics (Nyerges gáncsolásáért) az 59., Makra (reklamálásért) a 67. percben
SZÖGLETARÁNY: 8:2 (1:0)

A feljutást érő helyezések szempontjából létfontosságú összecsapáson a két rivális igencsak tisztelte egymást – legalábbis ez derült ki a rákospalotai mérkőzés elején. A játék az első húsz percben a két tizenhatos közé korlátozódott, góllal kecsegtető akció nem igazán futott a pályán. A 22. percben aztán teljesen váratlanul megszerezte a vezetést a Bük, mégpedig Mihalecz Péter révén (igaz, azt hozzá kell tenni, hogy a találathoz kellett Kószó Csaba partjelző is, aki a napon sütkérezett, s közben "elfelejtette” felemelni a zászlaját, amikor a látogatók csatára lesen állt). Két perc elteltével egyenlíthetett volna a REAC, de Makra Zsolt 25 méterről eleresztett életerős lövését Varga Zoltán bravúrral hárította. Előnye birtokában nyugodtan futballozott a Bük, míg a házigazdák rengeteg hibával játszottak, így szinte semmi esélyük nem volt a gólszerzésre. Nem úgy Bausz Róbertnek, aki a 35. percben egy formás akció végén 12 méterről a jobb kapufát találta telibe.
A második játékrészre élénkebbé vált a hazaiak játéka, köszönhetően Polonkai Attila beállításának. A Bük beszorult saját térfelére, ám hiába játszott mezőnyfölényben a Rákospalotai EAC, gólt nem sikerült elérnie. A 65. percben Lendvai Péter buktatása után tizengyeshez jutottak a házigazdák: a büntetőt Véber György végezte el, s a bal sarok felé tartó lövést Varga Zoltán bravúrral hárította. Két perc elteltével újra Lendvait buktatták a tizenhatoson belül, de Solymosi Péter játékvezető talán abból a meggondolásból, hogy két perc alatt nem fúj be két tizenegyest, inkább továbbot intett. A hajrában a rákospalotaiak mindent megtettek a pontszerzésért, a vendégek szinte tíz emberrel védekeztek, de az igyekezetükért nem adnak pontot ebben a sportágban, így a második helyét megerősítő Bük négy pont előnyre tett szert a a REAC-cal szemben.

Mestermérleg

Mészöly Géza:
– Noha végigtámadtuk a második játékrészt és gólhelyzetek sokaságát dolgoztuk ki, ezúttal nem tudtunk a hálóba találni.
Mihalecz István: – Az első félidőben gólokkal vezethettünk volna, a szünet után pedig szerencsénk volt. Nem lehetünk olyan rossz csapat, ha ilyen játékkal is nyerni tudunk…
Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
28 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
31 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
1 órája