NB I B - Kecskeméti FC–Százhalombatta 0–0

BORBÉLY KÁROLYBORBÉLY KÁROLY
2003.05.03. 23:49
Címkék
SÁRGA LAP
Károlyi (Kovrik letalpalásáért) a 30., Kalina (dulakodásért) a 38., Kislőrincz (Rajnay megrúgásáért) az 57. percben

KIÁLLÍTVA
Jakab a 82. percben

SZÖGLETARÁNY: 9:2 (1:0)

Erős iramban kezdett a hazai gárda, és Sallai Balázs az 5. percben akár vezetéshez is juttathatta volna csapatát, de százszázalékos ziccerben a kapu helyett Tóth Ivánba, a vendégek kapusába rúgta a labdát. Az első negyedóra végére felébredtek a százhalombattaiak, és innentől kezdve kiegyensúlyozottabb lett a játék. Ezt bizonyítja az is, hogy a vendégek előtt is adódott gólszerzési lehetőség, Gyurováth Sándor fejelhetett a 18. percben az ötösről, de ajtó-ablak helyzetben Nagy Zsolt kezébe bólintotta a labdát. Ez volt az első játékrészben az egyetlen nagy helyzete a vendégeknek, a Kecskemét többet támadott, de az utolsó pillanatban rendre menteni tudtak a százhalombattaiak. A második felvonást a vendégek kezdték pergősebben, igazán nagy helyzetet azonban nem tudtak kidolgozni. Aztán fokozatosan felébredt a KFC, sorra el is jutottak a battai kapuig, de a befejezéseknél, csakúgy, mint az első játékrészben, ezúttal is rendre hibáztak, vagy éppen a jól védő Tóth Iván volt jó helyen. A 82. percben a játékvezető kiállította a százhalombattai Jakab Árpádot, aki hátulról felrúgta a gólhelyzetben kilépni igyekvő Szirtesi Tamást. Egy perccel később Kiprich József reagált az emberelőnyre: lehozta a védelemből Kollár Zsoltot, és csatárt küldött pályára helyette Zsolnay Róbert személyében. A hátralévő időben három támadóval felálló Kecskemét azonban így sem tudta feltörni a vendégek védelmét, és be kellett érnie az igazságos döntetlennel.

Mestermérleg
Kiprich József:
– Mentünk, hajtottunk, küzdöttünk, de sajnos ismét nem tudtunk gólt lőni.
Gálvölgyi István: – A mezőnyben a játékunk folyamatosabb volt, mint a hazai csapaté. A végén tíz emberrel megérdemelten szereztünk pontot.
Legfrissebb hírek

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
4 perce

Szerbia legyőzésével tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
10 perce

A hőség meghiúsította a függetlenség napjára tervezett ünnepségeket Philadelphiában

Foci vb 2026
13 perce

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
15 perce

Önfeledt ünneplés helyett menekülés a hőség elől – Függetlenség Napja Philadelphiában

Foci vb 2026
31 perce

Galsy rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
38 perce

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
39 perce

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik