Óvnak a Kóczián-ügyben

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2003.04.29. 20:55
Címkék
Sorozatban nyeri a meccseit a Videoton, mégsem a győzelmek okozta eufóriáról lehet írni a fehérváriak kapcsán. A legfrissebb ügy Kóczián Ferenc igazolásához kapcsolódik, aki legutóbb, a Dunaferr ellen már nem is lépett pályára.
Mint hétfőn megírtuk, a hivatalos állásfoglalás szerint az adminisztrátor hibázott, kedden viszont már arról kellett beszámolnunk, hogy ugyanezen állásfoglaló szerint Kóczián nyugodtan játszhatott volna.Ellentmondásos tehát a helyzet, ráadásul a Videoton nemrég Kócziánnal a soraiban legyőzte a Zalaegerszeget és a Békéscsabát, így a két csapat akár meg is óvhatná a mérkőzést, hátha kisül valami jó a számukra ebben a nagy bizonytalanságban. Mert ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy Kóczián igazolása rendben van vagy nincs rendben – ha rendben van, akkor miért nem játszott szombaton, ha meg nincs rendben, akkor miért lépett pályára az előző fordulókban.Nos, a ZTE várhatóan nem óv, bár mint Nagy Ferenc menedzser elmondta, csak szerdán döntenek, de ő ezt igazából nem tartja valószínűnek. Bezzeg Békéscsabán nem sokat töprengtek: kedd este a tulajdonosok úgy határoztak, megóvják a Fehérvárott 3–0-ra elveszített mérkőzést. Az indoklás természetesen Kóczián Ferenc jogosulatlan játéka volt. A csabaiak szerdán postázzák az óvást, és bíznak benne, hogy a fegyelmi bizottság mihamarabb tárgyalja az ügyet.Más, de nem kevésbé fontos információ: úgy tudjuk, a nyártól Tamási Zsolt ülhet a Videoton kispadjára. A volt győri szakember ugyan cáfolta értesülésünket, de azt nem tagadta, hogy az új bajnokságban ismét szeretne dolgozni. Hogy ezt Fehérvárott vagy máshol teheti meg, az persze még kérdéses – Bicskei Bertalan nagyszerű sorozatát mindenesetre egyetlen új edzőnek sem lenne könnyű felülmúlnia.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II, spanyol és török bajnoki, meccs az angol League One-ból

Birkózás
23 perce

Bernhard Seonbuchner: Szoboszlai Dominik példakép a fiatalok számára; Gianluca Zambrotta: Szívesen újrajátszanám a 2003-as BL-döntőt

E-újság
28 perce

Azok a gyönyörű meccsek – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
51 perce

Temetni veszélyes – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
51 perce

Ligue 1: a Lille kiütéses győzelmet aratott, a Lyon a 92. percben lőtt góllal nyert rangadót

Francia labdarúgás
1 órája

Az utolsó pillanatban döntött a Rayo az Alavés ellen, nincs már nyeretlen csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Átok ül a Juventuson: négy meccs óta nincs gól, vereség a Laziótól is

Olasz labdarúgás
1 órája

Darts: szenzációs döntőben, Humphries legyőzésével Van Veen lett az Európa-bajnok

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik