Szolnok-Kecskemét 3-2: A 90. percben lőtt gól döntött

A mérkőzésről tudósított: GELEI JÓZSEFA mérkőzésről tudósított: GELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2003.04.26. 21:00
Címkék
GÓLSZERZÔ
Kotula a 2. percben az Antal szabadrúgása után levágódó labdát 16 méterről a jobb alsó sarokba bombázta (1–0). Oross a 16. percben 18 méterről bombázott a jobb felső sarokba (1–1). Oross a 71. percben Kovrig távoli lövésébe belecsúsztatott, és labdája a tehetetlen Rézsó kapus mellett a bal sarokba vágódott (1–2). Antal a 84. percben 25 méteres szabadrúgásból kilőtte a jobb felső sarkot (2–2). Németh Gyula a 90. percben a lesre játszó védők közül kilépve kicselezte Nagy Zsoltot is, majd higgadtan az üres kapu közepébe gurított (3–2)

SÁRGA LAP
Kollár (visszahúzta Pellest) a 41. percben
SZÖGLETARÁNY: 7:3 (3:2)
Az elmúlt hetekben mindkét együttes jó formáról tett tanúbizonyságot, s a gyengébb tavaszi rajtot követően szép lassan helyrebillentették megcsappanó önbizalmukat a labdarúgók. Minden edző olyan kezdésről álmodik, mint amilyet a Szolnok produkált: Kotula László az első kapuralövésből már a második percben bevette ellenfele hálóját. Ez azonban éppen az ellenkező hatást eredményezte, mint amire a Tisza-parti szurkolók számítottak. Ezt követően azonnal magához ragadta a kezdeményezést a Kecskemét, s bár helyzetet ők sem tudtak kialakítani, Oross Márton szemet gyönyörködtető lövésével megérdemelten egyenlített a vendég. Ebben az időszakban különösen a szolnoki középpályássor nem találta a ritmust, így alig volt a labda a hazaiaknál. Levegőben lógott az újabb vendégtalálat, s csak Rézsó Péter hihetetlen bravúrján múlott, hogy Kalina Tibor fejese után nem kecskeméti előnyt mutatott az eredményjelző tábla. A második félidőben már inkább a hazaiak irányították a játékot, s a vendégek próbálkoztak kontraakciókkal, de mindkét kapus rendkívül magabiztosan állt a lábán. Nem volt benne a gól ezekben a percekben a játékban, így Kovrig Ákos lövése után a szerencsére is szüksége volt Kiprich József csapatának, hogy a hálóban kössön ki a labda. A hazaiak nem adták fel, és ugyan nem játszottak jól, a szívük vitte előre őket, ez pedig ezúttal meghozta a gyümölcsét. Előbb Antal Gábor Orosshoz hasonló bombagóllal egyenlített, majd a mérkőzés utolsó pillanatában Németh Gyula a hazaiak javára döntötte el a mérkőzést. A jóiramú, fordulatokban gazdag meccsen a helyzetek alapján a vendégek nem érdemeltek vereséget, a hihetetlen akarással játszó szolnokiak viszont minden dicséretet megérdemelnek.

Mestermérleg
Tóth Dénes: – Nagy akarással játszottunk, de a szerencsére is szükségünk volt a győzelemhez.
Kiprich József: – Jól futballoztunk, ismét sok helyzetet dolgoztunk ki, de egy óriási lesgól miatt mégis vesztesen hagytuk el a pályát.
Legfrissebb hírek

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
13 perce

Milánó–Cortina 2026: egy helyen a vasárnapi történések – infóközpont

Téli olimpia 2026
14 perce

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
30 perce

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
7 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
7 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik