Egy-egy Magyar Kupa-meccs előtt szakvezetőtől, játékostól vagy mezei fanatikustól egyaránt gyakran hallhatjuk a veretes gondolatot, miszerint ebben a sorozatban bármi megtörténhet (miért, máshol nem?), Dávid legyőzheti Góliátot és a többi, főként pedig, hogy különböző osztályokból összesorsolt ellenfelek esetén a "szintkülönbség(ek) ilyen-olyan okokból kifolyólag eltűnhet(nek). Szakállas közhelyek, de néha bejönnek.
Nehéz dolga volt a Sport utcában a Fradinak, a zöld-fehérek nem is támadtak fejetlenül (Fotó: Németh Ferenc)
Nehéz dolga volt a Sport utcában a Fradinak, a zöld-fehérek nem is támadtak fejetlenül (Fotó: Németh Ferenc)
Aki ugyanis látta a Magyar Kupa második elődöntőjét (emlékeztetőül: az elsőn a DVSC-MegaForce kedden 6–1-re kiütötte az MTK Hungária együttesét) – márpedig a sportcsatorna jóvoltából a Hidegkuti-stadionban helyet foglaló jó kétezer néző azért csak megsokszorozódott… –, abban az a kép alakulhatott ki a kilencven perc folyamán: a sportág magyarországi eseményei iránt kevésbé fogékony szemlélődő bizony nem tudná eldönteni, hogy a két részt vevő gárda közül melyik első-, és melyik (csak) másodosztályú. Szögezzük is le mindjárt, a BKV Előre–Ferencváros találkozón nem borult a papírforma, azaz az MTK otthonában a rendezőhöz hasonlóan vendég FTC, ha nehezen is, de csak legyűrte a közlekedésieket (1–2), ám a legfelső osztályban listavezető zöld-fehérek igencsak kínlódva hozták ezt a kupadöntőt érő eredményt. Persze kérdés, ki szenvedett jobban (többet), a néző vagy a pályán lévő… Olyan érzése volt az embernek, mintha a Fradi előzetesen csupán egy könynyed tavaszesti sétának tekintette volna a megmérettetést. Időközben aztán rájött, hogy nem olyan egyszerű a feladat. Régi igazság: egy nem kellően motivált társaság menet közbeni felrázása bizony kemény dió. "Nem becsült le minket a Ferencváros – fogta meg a kérdést a másik végéről Dajka László, a BKV mestere. – Ismertük a Fradit, tudtuk, hogy mit akar játszani, ennek megfelelően lezártuk a jobb és a bal oldalt, így a széleken nem is tudott a csapatom mögé kerülni a vendégegyüttes, sőt mi vezettünk veszélyes akciókat. Egyedül Tököli Attila megugrásaival nem tudtunk mit kezdeni. Garami József gárdájának jobb a játékosállománya, ezért birtokolta többet a labdát, egyébként minden tekintetben partnerei voltunk az FTC-nek.” Bár a megállapítással nem lehet vitatkozni, a kérdés úgy érdekes: a Ferencváros süllyedt játékban egyosztálynyit, vagy a BKV jutott a "top” szintjére? Valljuk be, egyik válaszra sem lehetünk büszkék. Mindazonáltal a kék-sárgák vezetőedzője érthetően volt csalódott a hármas sípszót követően, merthogy "… hosszabbításra állt a mérkőzés, és erre való tekintettel éppen cserélni akartam, amikor Tököli Attila a második gólját lőtte. Elkeserítő, hogy így kaptunk ki, a Ferencváros játékában ugyanis nem volt benne a gól. Kisegítettük őket, sajnos kétszer is…” A találkozó főhősének, a két gólt szerző Tököli Attilának is fölvetettük, hogy kívülről nézve meglehetősen alacsony színvonalúra és lassú tempójúra sikeredett a második elődöntő, amire a ferencvárosi csatár azt válaszolta: "Valóban, amolyan igazi kupameccs volt a szerdai. Szerettük volna gyorsan döntésre vinni a dolgot, és ez csaknem sikerült is, hiszen alig telt el negyedóra, máris vezettünk. Aztán egyenlített a BKV, utána meg már nagyon nehezen pörgött föl a társaság.” Mi lehetett ennek az oka, tudakoltuk Tökölitől, aki úgy vélte, nagy szerepet játszott a csapat gyengébb teljesítményében, hogy NB I B-s ellenféllel mérkőzött a Ferencváros. "Mindig nehezebb az alsóbb osztályú gárdák ellen teljes erőbedobással játszani” – mondta a futballista. Május 6-án a kupadöntőn is kell majd küzdeni, és Tököli az MTK-t 6–1-re verő Debrecenről azt mondta: biztosan kemény meccset játszanak majd a nemzetközi szereplésre vágyó Lokival.