Isten éltesse az ötvenéves Várady Bélát!

Márpedig Várady Béla huszonévesen még ereje teljében volt, a csúcson, a fellegekben járt, nevét dalba foglalták szülőhelyén, Putnokon és Angyalföldön egyaránt. Megérdemelte! Akkortájt gólokkal és életveszélyes löketekkel hálálta meg a szeretetet. Soha nem felejtem el, amikor egy osztrák hátvéd homlokát trafálta telibe egy Vasas– Vöest Linz kupameccsen (a Kreutzer nevű hátvéd a bődületes szabadrúgás után elterült a Népstadion gyepszőnyegén, mint a zsák), de bárki is volt az ellenfél, ha Várady Béla a tizenhatos közelében lövőhelyzetbe került, abból vagy gól lett vagy hordágy. Kivételes képességű futballista lévén csak egyszer nyert bajnokságot a Vasassal, egyszer szerezte meg a gólkirályi címet (36 találat az 1976–1977-es szezonban), egyszer nyert olimpiai ezüstérmet, egyszer vehetett volna részt világbajnokságon (ott volt 1978-ban Argentínában, de sérülten…), és mindössze 33-szor húzhatta magára a címeres mezt. Több, sokkal több volt ebben a pályafutásban. Akik látták futballozni Várady Bélát, esküsznek rá, hogy kivételes képességű labdarúgó volt, olyan futballista, aki – ha mondjuk – Spanyolországban vagy Portugáliában játszik, klasszis válhatott volna belőle. Ô azonban itthon maradt, és úgy ünnepli ezen a napon 50. születésnapját, hogy szerény életet él, kétkezi mukával keresi a kenyerét, ráadásul az a csapat, amelyiket a legjobban szeret – nem létezik.