Kispest - Nem lehet levéltitok

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2003.04.09. 22:00
Címkék
Mint korábban már írtuk, a bajnokság során kínálkozó második lehetőségét nem hagyta veszni a Kispest, és megóvta a Debrecen ellen 3–2-re elveszített találkozót. A Honvéd óvásügyeiben kevésbé elmélyedők számára közöljük, hogy az első esély még a 4–0-ra elveszített békéscsabai találkozó után kínálkozott, amikor a bíró nem vette észre, hogy Pandur Péter számára már a második sárga lapot utalta ki – igaz, kissé furcsa is lett volna, ha egy ekkora megalázást követően azért óv a klub, mert nem állították ki saját játékosát…A debreceni Sabin Ilie állítólagos jogosulatlan szereplése miatt azonban befizette a 200 ezer forintos óvási díjat a Kispest, és bár az eset már három hete történt, még nem ült össze a fegyelmi bizottság. Pedig azóta befejeződött az alapszakasz, és a kispestiek bíztak abban, hogy a rájátszás kezdetére már megtudják, van-e esély a zöld asztalnál a győzelemre (a gyepen úgysem sikerül ez mostanság…), ám nem valószínű, hogy akár heteken belül befejeződhet az ügy.Nem, hiszen a liga nem akarta elkapkodni a döntést, ezért a FIFA-hoz fordult állásfoglalásért. A nemzetközi szövetség véleménye alighanem igencsak meghatározó lesz, hiszen végre egy igazán autentikus helyről tudhatjuk meg, szabályos volt-e Ilie pályára lépése a Debrecenben. A probléma csak az, hogy a FIFA válaszára várni kell, így egy ideig még aligha lesz lábjegyzetektől mentes a tabella. Persze, a bizalom nem lehet túl nagy az egyesület és a liga között (vagy fogalmazzunk úgy: a piros-feketék minden félreértést el akarnak kerülni a kényes ügyben…), mert mihelyt a Honvéd vezetői megtudták, hogy a liga a FIFA segítségét kéri, azonnal elkérték a postázott levél másolatát, hogy lássák, valóban az ügy hiteles története szerepel-e benne…
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II, spanyol és török bajnoki, meccs az angol League One-ból

Birkózás
23 perce

Bernhard Seonbuchner: Szoboszlai Dominik példakép a fiatalok számára; Gianluca Zambrotta: Szívesen újrajátszanám a 2003-as BL-döntőt

E-újság
28 perce

Azok a gyönyörű meccsek – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
51 perce

Temetni veszélyes – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
51 perce

Ligue 1: a Lille kiütéses győzelmet aratott, a Lyon a 92. percben lőtt góllal nyert rangadót

Francia labdarúgás
1 órája

Az utolsó pillanatban döntött a Rayo az Alavés ellen, nincs már nyeretlen csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Átok ül a Juventuson: négy meccs óta nincs gól, vereség a Laziótól is

Olasz labdarúgás
1 órája

Darts: szenzációs döntőben, Humphries legyőzésével Van Veen lett az Európa-bajnok

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik