Éjjel döntenek Egerszegen

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2003.04.06. 22:31
Címkék
Szegény, szegény Sipeki István!Képzeljük el a siófoki játékos lelkiállapotát: végre stabil csapattaggá érik, a Zalaegerszeg elleni sorsdöntő mérkőzésen a mezőny egyik legjobbja lesz, bemutat egy olyan megoldást, amely láttán néhány menedzser bízvást előkapta volna a spirálfüzetét (kár, hogy menedzserek sem voltak, meg a Sipeki-emelés is a kapufán halt el), több kiváló labdával lepi meg a társakat, erre fel röviddel a vége előtt egy ártalmatlannak tűnő szituációban érkezik Molnár Balázs, és a siófoki futballista bal lába hatalmasat reccsen.
Sípcsonttörés, szól a diagnózis, így Sipeki már csak a mentőautóból tudhatja meg, hogy csapata végül megszerezte a nagyon várt győzelmet és az alsóházba száműzte a bajnokot. Így bár a középpályás ebben a bajnokságban nem lép pályára, elmondhatja, jókora szerepe volt a Siófok remeklésében – még ha ez bizonnyal igen csekély vigasz is a számára…Bár a siófoki szurkolók is nagyon sajnálták játékosukat, kis előnyt mégis kovácsolhattak a súlyos sérülésből. Elvégre a beteg mentőhöz szállítása miatt ki kellett nyitni a nagy kaput, így a lefújás után több tucatnyi fanatikus rohant be a pályára megünnepelni a Koller Ákos fejesével kiharcolt hatalmas sikert. Merthogy kétségkívül nagyszerű ez az eredmény, amelynek értékéről csak annyit: a pénztelen, súlyos adósságokkal küszködő, egyre inkább az ellehetetlenülés határára jutó csapat könynyedén beszorította és végül megverte a névleg kiváló futballistákból álló bajnokot. Nem véletlen a megjegyzés, mert ezen a találkozón a Zalaegerszeg játékosai nem nagyon emlékeztettek tavalyi önmagukra: Egressy Gábor a harmadik percben ugyan lőtt egy kapufát, a mérkőzés hátralévő, nem kifejezetten elhanyagolható részét viszont már igazi helyzet nélkül tudta le a vendégegyüttes.
Bozsik Péter az alapszakasz során többnyire szomorúan támaszthatta a ZTE kispadját
Bozsik Péter az alapszakasz során többnyire szomorúan támaszthatta a ZTE kispadját
Bozsik Péter az alapszakasz során többnyire szomorúan támaszthatta a ZTE kispadját
Bozsik Péter az alapszakasz során többnyire szomorúan támaszthatta a ZTE kispadját
Bozsik Péter az alapszakasz során többnyire szomorúan támaszthatta a ZTE kispadját
Bozsik Péter az alapszakasz során többnyire szomorúan támaszthatta a ZTE kispadját
A meccs után a ZTE labdarúgóinak és vezetőinek arcszíne egy téli sztyeppére emlékeztetett és ezt a jókora bukást gyaníthatóan kevesen ússzák meg szankciók nélkül. Bozsik Péter vezetőedző elmondta, hogy bár nagyon csalódott, tragédia azért nem történt, készülnek a következő mérkőzésre. Szerinte több összetevő játszott szerepet a kudarcban, ám hogy konkrétan mire is gondolt a szakvezető, azt nem árulta el – talán egyszer majd beszél róla… Mert az biztos megérne néhány szót, hogy az egy éve brillírozó, ősszel a Manchestert is legyőző gárda miként süllyedt idáig.
Hogy az igazgatóság a szakvezetést hibáztatja majd, vagy másokat, kedden kiderülhet. Hétfőn a késő esti órákban ül ugyanis össze az egerszegi együttest működtető részvénytársaság vezető testülete, s ekkor döntenek a Bozsik Péter, Simon Antal edzőpáros sorsáról. Tippünk szerint a klubot története első bajnoki címéhez vezető duó a hátralévő tíz mérkőzésen biztosan a csapatnál marad (nem is érné meg váltani, hiszen kevés klasszis edző van szabadon, ráadásul a ZTE-nek teljesen mindegy, hogy a hetedik vagy a tizedik helyen zárja a bajnokságot), ám elképzelhető, hogy nyáron váltás lesz. Ha nem előbb, hiszen teljesen azt sem zárhatjuk ki, hogy kedden új szakvezetőt mutatnak be…
A ZTE tehát Békéscsabára és Kispestre utazhat a továbbiakban, a győztes Siófok pedig nyugodtan várhatja a hátralévő tíz fordulót, melyekben valószínűleg néhány pontot még ellop a legjobbaktól – de az igazi küzdelem úgysem most, hanem a bajnokság zárása után vár majd a klubra…
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II, spanyol és török bajnoki, meccs az angol League One-ból

Birkózás
23 perce

Bernhard Seonbuchner: Szoboszlai Dominik példakép a fiatalok számára; Gianluca Zambrotta: Szívesen újrajátszanám a 2003-as BL-döntőt

E-újság
28 perce

Azok a gyönyörű meccsek – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
50 perce

Temetni veszélyes – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
51 perce

Ligue 1: a Lille kiütéses győzelmet aratott, a Lyon a 92. percben lőtt góllal nyert rangadót

Francia labdarúgás
1 órája

Az utolsó pillanatban döntött a Rayo az Alavés ellen, nincs már nyeretlen csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Átok ül a Juventuson: négy meccs óta nincs gól, vereség a Laziótól is

Olasz labdarúgás
1 órája

Darts: szenzációs döntőben, Humphries legyőzésével Van Veen lett az Európa-bajnok

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik