NB I B. – Lombard–Balassagyarmat 1–1

KISS ÁRPÁDKISS ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2003.04.05. 23:50
Címkék

GÓLSZERZÔ
Kovács A. a 17. percben a tizenhatosnál megszerezte a labdát, majd bal lábbal a kapu jobb oldalába lőtt 15 méterről (1–0). Palaticzky az 57. percben 22 méterről a bombázott a kapu közepébe (1–1)

SÁRGA LAP
Palaticzky (Németh T. felvágásáért) a 70., Kaj (Forgó lerántásáért) a 81. percben

SZÖGLETARÁNY: 8:3 (5:3)
A Balassagyarmat autóbusza útközben elromlott, ezért a találkozó negyedórával később kezdődött. Az első tizenöt perc enyhe hazai fölényt hozott: egymás után harcolták ki a szögletrúgásokat a Lombard FC játékosai, de ezekből nem tudták bevenni a balassagyarmatiak kapuját. A 17. percben sikerült megtörniük a vendégek védelmét, amikor Kovács Attila szemfülesen lecsapott egy labdára, majd nagy nyugalommal lőtte a hálóba.
A második játékrészben a vendégcsapat kezdett jobban, ötletesen szőtték támadásaikat, és ez az 57. percben góllá érett. Palaticzky Szabolcs indult meg, s mivel a hazai védők nem támadták meg, ezért lövésre szánta el magát, és a jól eltalált labda a kissé későn ébredő Balogh Tamás mellett a kapu közepébe vágódott. Az egyenlítő gól után a Lombard FC vette át ismét a játék irányítását, de hiába volt minden kísérletezésük, a fegyelmezetten védekező vendégek védelmével szemben nem boldogultak. A balassagyarmatiak kontratámadásokkal kísérleteztek, s ekkor többször zavarba jöttek a hazai védők, de mivel ők sem koncentráltak teljes mértékben a helyzetek kihasználására, ezért az eredmény nem változott.

Mestermérleg
Glázer Róbert:
– Gyengén játszottunk, így nem tudtunk nyerni.
Gergely Károly: – Tartalékos összeállításban is méltó ellenfelei voltunk a szombathelyieknek.
Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
16 perce

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
24 perce

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
38 perce

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
38 perce

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
1 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
1 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
1 órája

A bosnyákok legyőzték Romániát, ki-ki meccset játszanak majd Ausztriával

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik